Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása

211

S még néhányat. Köztük azt a túlbuzgóságában ügyetlenül rendezettet, amelyben fehér héjú nyírfa is, lobogó, de lassan fogyó gyertya is, kalitkába zárt, vergődő madár is volt hivatott jelezni - nemcsak a gyengébbek, hanem a leggyengébbek kedvéért, ha netán nem értenék - a Prozorov-lányok magányát.

Aztán még néhányat Pestről, Belgrádból színházi előadásokból, tévéről.

És legfrissebb élményként Harag György Három nővérét, amely a belső egyensúlyvesztés és a megszenvedett magány döbbenetes képeként él bennem.

„A színpadi díszlet - olvashattuk a rendező bemutató előtti nyilatkozatában - furcsa kertet ábrázol, melyet sás övez, messziről egy tó vize csillog (ez a nézőtéren van, mert a közönség a színpadon ül, az amfiteátrum-szerűen elhelyezett padokon), a tavon keresztül egy hosszú palló, stég vezet valahová kifelé, bent pedig a játék színhelye egyenetlen talajú, gödrös, süppedő, mocsaras, homokos vidék. Az egyik oldalon asztal látható székekkel, egy állóóra, mely nyilvánvalóan belső szobát jelez, másfelől zongora, kerti székek, esernyők, napernyők a századelőről. Ahogy az emberi sorsfordulók nem mindig szalonokban játszódnak le, hanem hol itt, hol ott, hol kint, hol bent, hol pedig szinte egy időben exteriőrben és enteriőrben, úgy idézi meg ezt a szimultánságot az előadás díszlete is... Ebben a mocsaras tájban, tespedt hangulatban, az első meleg nyári nap lustító levegőjében indul a produkció..."

Nem véletlenül tartotta fontosnak - a Három nővér bemutatója előtt - épp a díszletről nyilatkozni a rendező. Nem is azért tette, mert könnyebb leírni a látványt, mint hozzáállást, elképzelést fejtegetni, szándékot magyarázni. Harag előadásaiban mindig meghatározón lényeges elem a színpadkép. Nem csak szükséges keretelem, hanem a rendezői koncepció egyik fő hordozója. Nem miliőt jelöl, hanem az előadás gondolatiságának színpadi kifejezője.

Ilyen volt az Özönvíz előtt fehéren sivár fallabirintusa, amely valamiképp ugyan lakásra emlékeztetett, de a lakásszerepnél sokkalta lényegesebb kiúttalanság jelképeként. Vagy Barta Lajos Szerelem című naturalista, polgári drámájának színhelye Harag színházában. Nem a század eleji polgári szoba, hanem a csupasz, kopott falakkal, fényüket vesztett tükrökkel és a semmibe meg a semmiből nyíló kétszárnyú ajtókkal és üveg nélküli ablakokkal körülzárt üres tér, mely zártságával ugyanazt a funkciót látta el, mint az Özönvíz előtt színpadképében a soklyukú labirintus - látszólag - nyitottsága: a vizuális szegénység és kifosztottság a lelki s érzelmi enyészetet idézte, de egyszersmind a bezártságra is figyelmeztetett, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség érzését árasztotta. De a vendégjátékoknál is jobban emlékezhetünk Harag György szabadkai Tartuffe-rendezésére, amelyben az üres játékSZABADKA-ÚJVIDÉK