Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nagy Béla: Színház és dramaturgia
BESZÉLGETÉS 20 NAGY BÉLA niai magyar színház történetében, vagy talán az egész hat évtizedes történetében és természetesen Harag művészi pályáján." Ennek a kettős áttörésnek a mikéntjére lennék kíváncsi.- ... ez érdekes dolog. Sztanyiszlavszkijt mi, itt '48 után fedeztük fel, pedig hát ő már rég fel volt fedezve - hogy úgy mondjam. Az az iskola, amit például Szabó Ernő vagy Tompa Miklós kijárt, az Sztanyiszlavszkij-iskola volt. Hiszen a mártírhalált halt Horváth Árpádtól kezdve Németh Antalig - aki, mint tudjuk, Tompa tanára volt - a harmincas évek közepén-végén már tanulmányozták a Sztanyiszlavszkij-féle színházat és alkalmazták annak módszereit. De Marosvásárhelyen tényleg létrejött egy friss, erős, fantasztikusan érdekes színház. Hiszen akkor a legjobb erőket gyűjtötték össze. Például Kolozsvárról. Könyvet lehetne írni arról, hogy a kolozsvári színház miként deprofesszianizálódott 1945-'46 után. A kolozsvári színház nagy monstrum volt opera, operett, prózai részleggel és... csodák csodája: a legjobb színészek elmentek. S a legjobb műszakiak is. Átmentek Marosvásárhelyre... Mindig csak általánosságokban beszélünk a kolozsvári színház százkilencven-nemtudomhány éves történetéről, de ez a nagyon érdekes periódus mindmáig feldolgozatlan. Mialatt Kőszegi Margit, Andrási Márton, Váradi Rudolf (biztosan emlékeznek még ezekre a nevekre) átment Marosvásárhelyre, egy csomó féldilettáns meg egészen dilettáns szerződött Kolozsvárra. De átment Nagy Sándor, a kellékes, aki a világ egyik legjobb színházi embere volt. És sorolhatnám a műszakiakat is. Ez nagyon bonyolult történet, amelyhez más dolgok is hozzátartoznak. A Sztanyiszlavszkij-iskolának volt/van egy érdekes alaptörvénye: az igazság. Tehát a színpadi művet hiteles díszletben, lélektanilag igaz, világos kapcsolatokkal, a jellemek és a típusok lényegi megfogalmazásával kellett színpadra állítani, azaz nem lehetett „modernkedni". Nem lehetett kulisszák nélkül játszani, új dimenziókat adni a műveknek, a művek helyett mást csinálni, nem lehetett a tiszta, egyszerű emberi kapcsolatokat sem zenével, sem más külső eszközzel pótolni. Létrejött tehát egy zárt realista színház. Ebben olyan előadások születtek, mint az Úri muri, a Tartuffe, Az ész bajjal jár (az év legjobbja volt), a Jegor Bulicsov - és lehetne sorolni egy nem túl hosszan tartó periódus jobbnál jobb előadásait. És megint egy furcsa dolgot mondok: minden nagy színház nagy periódusa is csupán hét-nyolc év. A Székely Színházé is ennyi volt. A kritikus idő bekövetkeztével mélypont jön, mert egy együttes (olyan struktúrájú az egész mesterség) hét-nyolc évnél tovább nem tud együtt lenni. Nem tud