Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

SZABADICA-ÚJVIDÉK

208

GEROLD LÁSZLÓ

letakart szobrok tövében riadt verébseregként kuporgó Orgon-ház lakói közé megérkezik a felmentést hozó Rendőrhadnagy, azzal a hírrel, hogy a börtönbe nem Orgon, hanem Tartuffe kerül. Mielőtt azonban Orgonék igazából fölocsúdhatnának, a Rendőrhadnagy kitessékeli őket, s az ajtókat addig elálló feketeköpenyesek észrevétlenül körülfogják a szereplőket: a színen csak ketten maradnak - Tartuffe és a Rendőrhadnagy. Szembefordulnak egymással, jó barátokként megfogják egymás felsőkarját, lehet, hogy össze is ölelkeznek, megpaskolják egymást, szemük összevillan, mosolyuk találkozik: szó nélkül is pontosan értik egymást - az akció befejeződött, ez a tréfa várakozáson felül jól sikerült, ismét átejtették ezt a hiszékeny Orgont.

Vége a komédiának, a néző érzi, hogy tapsolni kellene, de a befejezés megbénítja, odaszögezi a székhez.

Remek - gondolkodó, gondolkodni tanító - előadás.

Babarczy, akinek „az áldozatokról sincs jobb véleménye, mint a terrort megteremtő kegyes csalóról: megveti tehetetlenségüket és riadt hiszékenységüket".

Ljubimovnál: nem „az álszentség az előadás központi problémája, hanem a társadalmi vakság.

Harag nem Tartuffe-öt leplezi le, hanem az olyan világ ártalmasságára figyelmeztet, amelyben a tartüffök prosperálni tudnak.

Mindhárom előadás az öntudatra rázó elkötelezett társadalmi színház kategóriájába tartozik. A teremtő kitalálás eredménye. A színház fennen hangoztatott önálló művészet jellegének bizonyítéka.

1978