Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

SZŐKE SZABOLCS Fénysugarak a sötétség birodalmában A Vihar látványvilága Megkísérlem az előadást mint képek egymásutánját felidézni. Olyan képe­két, melyek a színészek mozgása, cselekvése, megszólalása, esetleg más ha­táskeltő eszközök, mint például a zene, állandóan változtatnak, minősíte­nek, értelmeznek. Tehát nem élettelenné merevedett tablók egymásutánját, hanem élő, szüntelenül alakuló képekét. Az elemzés középpontjában a díszletlátvány áll, melyről tudjuk, hogy sohasem lehet leválasztani az egész­ről. Hogy most mégis kissé elkülönítve fogom tárgyalni, arra csak egy ment­séget tudok felhozni, nevezetesen, hogy egy műalkotásnak a legkisebb egy­sége is kell hogy tartalmazza az egészet. Úgy érzem, ennél az előadásnál Najmányi László díszlete tökéletesen állja a próbát, mert dialektikus egysé­get alkot az előadás összes többi elemével, tehát rész voltában is műalkotás. A színész az emberi test élő, totális közvetlenségével hat. Nem iktat be önmaga és az ábrázolt tárgy közé egyéb közvetítőket. Persze csak látszólag, mert az egyik közvetítő éppen a díszlet-jelmez-kellék lehet. A végigköve­tett látvány tulajdonképpen annak a leírása, amit egy dráma kifejezőereje nyer a racionálisan megszerkesztett színpadi tér és a benne cselekvő ember dinamikus kapcsolatából. Dobroljubov egy évvel a dráma bemutatója után, 1860-ban Fénysugár a sö­tétség birodalmában címmel elemezte Osztrovszkij darabját. Az előadás képi nyitánya szinte reflektál erre a találóan súlyos mondatra. A vasfüggöny mint egy kamera objektív szeme nyílik rá az első képre. Szemünk elé tárul egy végtelen, mégis lehatárolt, kitapinthatatlan sötétségbe burkolt deszka­­zuhatag. Ezt a kopottá imitált deszkákból felépített színpadi „sötét birodal­mat" három felülről jövő „égi" fénysugár világítja meg. Ez a határozottan szimbolikus tér egyetlen pillanat alatt bevon bennünket egy drámai alap­hangú világba. A felülről jövő fénysugarak, ahogy rávetülve megtörik a ko­mor színpadi építményt, egyszerre utalnak természeti képre és a természeti erők kiszámíthatatlanságával, hirtelenségével történő emberi drámákra.

Next

/
Thumbnails
Contents