Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

A lázadó Katyerina

163

a város fölé emelkedni reménytelenül, miközben lent a porban egy mankókon nyüszítő nyomorék remeg a kísérlet sikeréért.

Az ilyen pillanatok arra figyelmeztetnek, hogy a leírt dráma, még ha remekmű is, színházi értelemben megfoghatatlan fikció mindaddig, amíg a rendező „el nem olvassa". Hol írta le Osztrovszkij a Kabanov ház mérhetetlenül nagy ebédlőasztalát s a pokoli szertartást körülötte? Hol írta le a varrogató zarándoknők „ bacchanáliáját" ? Hol írta le a félállati szinten tartott Glasa szolgálólány - Jancsó Sarolta pompás alakítása - szűkülő kutyavonítását Katyerina holttesténél? Hol írta le azt a süket öregasszonyt, akinek a „kitalálásával" Harag szituációba helyezi Katyerina monológját? Hol írta le az irodát, ahonnan a megfélemlített Borisz nem mer elmozdulni Tyihon hazaérkezésének hallatán? Hol írta le azt a hatalmas, szürke kalodát (Najmányi László színpadképe), kísérteties lassúsággal kívülről nyitható-zárható fakallantyúival, karámszerű ajtóival-ablakaival, amely ennek a rabbá tett lélekről szóló drámának a színhelye?

Sehol se írta le, de a mű szellemében mindez benne van. Haragnak elég rá két óra, hogy a darab feszesre húzott szövegét megjelenítve s kibontva belőle a színházat, véleményt formáljon a Katyerinák drámájáról. Ez a vélemény következetes és kegyetlen. Az áldozat holtteste mellett Osztrovszkijnál földig hajol a tömeg. Haragnál a „tisztességes polgárok", akik maguk is bűnösök az ártatlan halálában, kegyeletes főhajtás helyett durván bevágják ablakaik fatábláit.

Vannak (ritkán) színházi előadások, amelyek után a kritikus úgy érzi, hogy bárcsak mindenki láthatná őket, bárcsak mindenkivel megoszthatná örömét és lelkesedését. A győri Vihar közéjük tartozik.

1979

MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK