Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Magyarországi előadások
MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK 156 ABLONCZY LÁSZLÓ gadt, erős és magába tekintő. Nem heveskednek, s nem retorikus, ahogyan az érvek és ellenérvek elhangzanak: a közeledés lehetősége és esélye nemcsak a jelenet erejét, hiteleségét teremti meg, az egész összefüggésében is jelentősége van; a dráma, az előadás íve is belátható egyben. „.. .szabad-e egy népet eltörülni, / Csak hogy a császár óhaja beteljen?" - ebben áll a drámai szituáció és a vita fő kérdése. Mert Petroniusnak, a császár helytartójának közvetített muszáját, hogy a szobor benn legyen a zsidók templomában, a népnek teljesíteni lehetetlen. A közösség ereje, emlékezete, hite, kultúrája lakozik ebben a templomban. A megszentségtelenítés, az „istenkonstruálás" magát a népet, létperspektíváját semmisíti meg. A vita finom rendezői koreográfiája, ahogyan a várszínpad bal oldalának kiugrójába, ahol Petronius széke is van, Barakiás szinte betereli és bezárja Petroniust. Aztán lazul a beszélgetés, még az irónia is megvillan, amint a császár hatalmának mélysége kerül szóba, majd Lucius tudatlanságában, aki port vél hullni látni a zsidók fejére, fróilag és színészileg egy találó mozzanat még, Barakiás megvallja: áldás volna olyan uralkodó, mint aminő Petronius. Lukács idegesen fogadja a gondolatot. A megismerés disputája ezennel befejeződik. Petronius küldi el Barakiást, mert a kinn nyugtalankodó nép ármányt gyanít. Őze búcsúzkodván négyszer is meghajlik. Túlzott megalázkodás, vagy irónia, netán annak megérzése, hogy a disputa folytatására, az időhúzásra van esély? Aztán kitárul a vaskapu... Szünet pedig nincs; a Rondellában való kávézás és konyakozás ezúttal elmarad. Rohanunk a templommentő, azaz népmegtartó forradalomba. Két hű szolgájával, Probusszal - Héjjá Sándor - és Luciusszal - Hegedűs D. Géza - Petronius a helytartóság személyes és politikai tartományáról beszélget. Egymást értő mozgékony fickók, szemvillanásból is értenek, Hegedűs tán hevesebb, mozgékonyabb, Héjjá megfontoltabb, bölcsebb. Fontos ez a jelenet Petronius személyességét illetően és a második vitához átívelően. A helytartó rádöbben: a hatalom erejének benne kezdete sincs és vége se. Közvetítő csupán. Végrehajtó; csak elszámolnivalója lehet. Decius - Verebes István - érkezik, az egykori kedves barát. Lukács a terem közepére siet, átölelik egymást, egy villanásra mindkettő kilép helyzetéből; a gyermekkor édene fénylik fel találkozásukban: még amolyan bokszmozdulatokkal is közelednek egymáshoz. Legszívesebben birkóznának és henteregnének, mint egykor talán kinn a Tiberisz partján. A beszélgetés már-már visszadöccen hivatalos menetébe; de Lukács Petroniusának még mindig nincs ereje az államügyekkel folytatni. Legalább pletykákat halljon az egykori otthonból! Iróniával is mondja, tudja a kívánság esendőségét, de mégse tudja
