Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Magyarországi előadások
MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK 152 KOLTAI TAMÁS tartja kiemelni azt a gondolatot, hogy az ártatlanok elpusztítására nincs mentség, s tudja, hogy Petronius bármilyen őrjöngő önvádjánál hatásosabb memento móri, ha látjuk is a halottakat. Ezért emelkedik föl az előadás végén keresztre feszítve a két katona, hogy Petronius közöttük állva, rájuk mutatva mondhassa el a figyelmeztető szavakat. Szándékosan maradt a leírás végére a színészi játék - mint Harag színházának legfontosabb „eszköze" és legkevésbé leírható mozzanata. Ritkán tapasztalható ugyanis, hogy ennyire hézagtalanul illeszkedjék színész és szerep. Az is ritkaság magyar színpadon, hogy külön szereplőként kell említeni a katonák arctalan és személytelen tömegét, tudniillik nem statisztaszerűen arctalanok és személytelenek, hanem „római katona"-szerűen. A zsidók alázatos csoportjából Györgyfalvay Péter ostoba fanatikusa válik ki mint jellemző portré. A szabadkai színházból vendégként érkezett Pataki Károly királyi termettel és királyi méltósággal, valóságos biblikus személyiségként játssza a palesztin uralkodót, I. Agrippát, amihez a sztentori hangon énekelt zsoltár sajátos allúziót teremt. A két segédtisztben (Hegedűs D. Géza és a kolozsvári Héjjá Sándor alakítása) a valóságosan megélt becsületesség és a lehetőségként megjátszott árulás ötvöződik, hol erre, hol arra billentve a mérleg nyelvét. A katonás nyersesség egyetlen pillanatra szelídül csak lírává a Luciust játszó Héjjá Sándor monológjában; a „gyanúsabb" Probus oldalpillantásaiban, figyelő tekintetében Hegedűs D. Géza azt is érezteti, hogy csakugyan számol az árulás lehetőségével. Verebes István ritka föllépésein mindig érdemes fölfedezni a magyar intellektust, a történelmi ruhákba öltözötten is tipikusan mai észjárást és kifejezésmódot képviselő színészt. Decius követként tökéletes szellemi arcképet rajzol az „okos" kívülállóról, aki Szíriában sem felejti el, hogy vissza kell mennie Rómába, és aki csak Szíriában elég becsületes ahhoz, hogy őszinte véleményt mondjon Caliguláról, Rómában viszont valószínűleg elég cinikus ahhoz, hogy ne tegye ugyanezt, ha Petroniusról van szó. Verebes Deciusa csak akkor veszti el hideg fölényét, amikor Petronius késlekedik kivégeztetni az árulás vádjával illetett mindkét gyanúsítottat, és így neki is van félnivalója, hiszen az életben maradt besúgó rá nézve is veszélyes; később viszont némi szégyenkezéssel kommentálja, hogy az igazi áruló az ő környezetéből került ki. Őze Lajosnak szentendrei Malvoliója óta legjobb alakítása Barakiás, a zsidó főpap. A megalázottak elesettsége és ereje, fölénye és kínja, büszkesége és kiszolgáltatottsága, ravaszkodása és nyíltsága egyszerre jelenik meg a
