Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Sütő és harag
A Káin és Ábel Kolozsvárott 127 szenvedettsége tükrözi: nem csupán érzelemmel, de (második Luciferként?) ésszel is fölfogta a tragédiát (születés és halál, egyén és hatalom, Isten és ember szembeállását). Önmagát azért kínozza, hogy vádolhassa az Urat. Kérdéseit úgy teszi föl, hogy jogra, igazságra érzékeny pornyi személye ne lehessen kisebb semmifajta hatalomnál. A gondolati, csupán a szövegre koncentráló építkezéssel szemben a második felvonás nyitó képe a látvány költőiségét mutatja. Harag, hogy hű maradhasson önmagához, no meg az interpretálandó műhöz, az írói utalásban szereplő semleges helyszínt „elfelejti", s újat talál ki helyette. Káin és Arabella jelenetéről van szó, amikor bebizonyosodik, hogy Arabella választása (Ábel iránti hirtelen szerelme) tévedés volt, és Káin is messze útra: az Éden meghódítására indul. A színpadkép, a köveket fedő s alulról kompresszorral és némi emberi segédlettel mozgatott vastag nylontakaró a „tenger lélegzetét" jelképezi. Hullámzóvá válik a kékesszürke felszín. Orbán György feszültséget kitűnően fokozó, absztrakcióra törekvő zenéje is a fantasztikumot, az időtlenséget sugallja. Harag színpadképében kezdetben Káin és Arabella (nemcsak térben, de fölfogásban is!) olyan távol van egymástól, hogy - akárcsak a hegymászóknak - tenyérből tölcsért formálva kell kiáltaniok, hogy egymást megérthessék. A csúcson, a tengerből kiemelkedő kőszigeten (a színpad közepén) Káin áll, Arabella először a színpad jobb oldalán foglal helyet. S ahogy, szövegben is, mind erősebb lesz egybetartozásuk, úgy kerülnek térben is egymáshoz közelebb. Mikor szenvedéllyel, megtisztulván a szenvedéstől, összeölelkeznek, a kiálló hegycsúcson csak az összefonódó szerelmespár jól megvilágított alakja látszik. Dacolnak minden fölülről - és alulról is! - jövő meg nem értéssel, villámlással, égzengéssel. És egyszer csak a színpad két oldalán elkezd esni az eső. A permetező víz hangja (az alácsorduló, zuhanó lé vastag nylonlepedőre hull) megnyugvást hoz, megbékélést. S erre a hangképre most már nyugodtan jöhet a színváltást jelentő generálsötét. Két előadás, a premier és a nyolcadik alapján állíthatom: a színészek láthatóan jól érzik magukat a nem kis idegi és fizikai megterhelést jelentő szerepekben. Dorián Ilona Évája általában bölcsebb és megtörtebb a szokásos Éváknál; Arabella narancsokat osztogató jelenetében a választás drámája őt is megérinti. A paradicsomból kiűzetett Első Asszony, amikor találkozik sorstársával, a félig még égi, de bizonyos vonatkozásaiban már nagyon is földi halandóval, Arabellával, végigsimítja annak testét, a feje búbjától egészen a hasáig. És akkor remeg meg, mikor fölfedezi a folytatás, a születendő gyermek ígéretét. Az eljövendőben a majdani borzalmakkal szembeszálló s SÜTŐ ÉS HARAG