Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Sütő és harag

A Káin és Ábel Kolozsvárott

125

nyitó jelenetet megelőzően hangulati fogódzót ad: Káin és Ábel, a bűnben fogant, egymással még az anyjuk hasában is verekedő testvérpár mozdulatlanul áll a színpad előterében. Ahogyan Káin átkarolja testvéröccsét, s kezét ama másik mellkasán nyugtatja, az ölelésben az Arabellára emelt Ábel-kést megfegyelmező mozzanat is földereng.

Harag a harmadik fölvonásból emelte - merevítette - ki az életre-halálra menő tusák közt is együvé tartozást reprezentáló jelképet. Az ikrek tragédiájának gyors végiggondolásával mintegy a Káin és Ábel-mondakör fölelevenítésére ösztönzi a nézőt, és egyben Sütő András dráma trilógiájának főbb összetevőire is emlékeztet. A dacos főfelvetésre és a földbe gyökerező merev lábak visszahúzó hatására. A megismerés jogáért harcoló, lázadó férfi magasabb erkölcsiségére és a csak élni akaró ember meghunyászkodásában fölfedezhető reálpolitikusi esélyekre. Káin és Ábel egymást kiegészítő összetartozásában is a korábbi ellenpontok: Kolhaas és Nagelschmidt, Kálvin és Szervét tragédiájára.

Harag szinte művészettörténeti tanulmányokkal egyenértékű „képkivágásai" festőiségükben örökítik meg a látványt. (Természetesen ez nem mond ellent a színpadi mozgásnak.) A két korábbi Sütő-dráma vallásháborúkkal és hitcsatákkal tarkított, szorongó hangulata a sötét színt tette meg a színpadon uralkodóvá: a barnát, a feketét, a piszkoszöldet. Németalföldi és német festők sötét vásznai, szenvedő Krisztus-alakjai, homályból légzésért kiáltó krétafehér arcok jutnak eszünkbe felvonáskezdései, felvonásvégei és egyegy gondolati csomópont megformálása láttán. A Káin és Ábel színpadképe azonban megvilágosodott, jelezvén: tájnak és hangulatnak ezúttal az időtlenséget (a történelem előttiséget vagy utániságot?) kell sugároznia. A rendező, a kitűnő díszlettervezővel, Nagy Endrével egyetértésben a három fölvonást több színen játszatja. Nagy Endre jól „elhelyezett" kősivatagja a kopárságot jelképezi. A világ, erre utal a rendezői felfogás is, kegyetlen, akárha az utolsó vacsora előtt gyűlnének össze a résztvevők, hogy megtárgyal tassék a fő bűn - amott: az elárul tatás, itt: az ember szembeszegülése az őt minden cselekedetével (jelenléttelen jelenlétével!) béklyózó, fölötte álló Istennel (hatalommal). A kő - legömbölyítés ellenére is megmaradt - „érdessége", merevsége határozza meg mindhárom felvonás színpadképét. Két kivétellel. A második felvonás első képében, Káin és Arabella jelenetében a kő „víz alá" kerül. A harmadik felvonás termékenységmítoszt jelképező hatalmas búzatengerében - pontosabban a hullámzó kalászok előtt - pedig kontrasztként van jelen.

SÜTŐ ÉS HARAG