Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Sütő és harag
SÜTŐ ÉS HARAG 124 SZAKOLCZAY LAJOS nak háromszori jajkiáltása" - még az írmagját is kiirtotta!), így formálódik át lassan az állandóan „mangót, narancsot, édesburgonyát" kínáló Éva alakja gyermekeit és férjét becsülettel ellátó háziasszonyból az első bűnt elkövető és szenvedő asszonnyá. A szöveghúzással némiképp Arabella alakja is más lesz, Ábel „csúszómászó" - csiganyálas - szavai is elmaradnak. A kevesebb beszéddel még az oly kicsiny jelenet is súlyt kap, mint a választás nehézségéről tanúskodó narancsosztás (Arabella). A második felvonásból is bőséggel estek ki részek: Ábel és Arabella első jelenete feszesebb lett, a belépő Éva Arabellának szánt válasza (mikor a „zöld szemű kísértésről" és elbujdosásáról beszél) törölve! S a leglényegesebb: az Úr hangja szintén kidobatott; jelenléte csak a hozzá beszélő Ábel viszonylatában világosodik meg. A húzásokkal leginkább az áldozás módozatait, az Úr előtti vallatást reprezentáló felvonásvég kapott drámai töltést. A harmadik felvonás amellett, hogy lényegesen megrövidült, két fontos ponton változott; Sütő tanácsára elmaradt, akárcsak a budapesti előadásnál, az Ábel-Arabella nyitó jelenet, s ezáltal a darab lényegét jelentő Ádámmonológ perlő számon kérése még nagyobb döbbenettel visszhangozza az ember árvaságát. És elmaradt az „egymásba játszó", Arabella föláldozása előtti Ábel-Arabella vita, noha az egymásmellettiséget - a szerző kívánságaképpen - még az Igaz Szó szedéstükre is kiemelte. Ami a Csillag a máglyáriban természetes volt - két távoli helyszín: a Saint-Pierre (Kálvin) és a Börtön (Szervét) egymásnak pontosan felelő replikája -, az most Harag szerint csak nyújtaná a végkifejletet. Mindezekből kitűnik: ritka tudatossággal és könyörtelenséggel készült a Káin és Ábel színpadra állítható szövege. A drámának természetesen más fölfogása is lehetséges, rendezője válogatja, ki mit lát meg Sütő történelem előtti, de némi utópikus jelleget is hordozó példázatában. Harag ezt látta: a fölemelt fő méltóságát, ugyanakkor lekaszabolhatóságát, Éva eszelős mindent tudásában pedig a megőszült Föld fájdalmát. A színpad dramaturgiája; látvány mint világkép Harag György totális színházát - sokszor elmondták, elmondtuk már - a gondolatot híven követő, a színpad nyelvére „lefordító" képi látvány jellemzi: itt főképp a „cselekménynélküliség" színpadi akcióvá, látvánnyá formálása. A kolozsvári színpadkép már az első látásra (tulajdonképpen a
