Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Sütő és harag

A Káin és Ábel Kolozsvárott

123

Az indulatos, egymásnak csak részben visszafelelő, jobbára egymás mellett futó érdes hanggal megjelenített kopárság - kiváltképp a két címszereplőt tekintve - nem bírja el, mert tőle idegen, a költői szövegben megbúvó lírai kitérőket. Még az általunk idézett replikajelenet első fele is kiesett Haragnál, és ott kezdődik, hogy: „Isten - a rendező értelmező betoldásaként került ide a szó! - az én pártomon áll." És kiesett minden olyan, az egyszer már elmondottat értelmező, „túlbonyolító" mondat - főként az első jajkiáltás Káin és Ábel jelenetében van ilyen, de nem mentesek ettől Éva nagy lélekről valló kitörései sem -, amely akadályozná a drámai cselekmény kibomlását.

Harag az új Sütő-darabban (darabokban) nemcsak azt látta meg, hogy nem is akármilyen „homokból" történik az a kötélfonás, hanem ráérzett arra is, hogy túl az érdekes mondanivalón, a sütői dramaturgia az elmúlt években arra is kísérlet volt, hogy a tragédiának egy sajátos, az úgynevezett klasszikus tragédiák szabályaitól eltérő változatát alakítsa ki. „Az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán és most a Káin és Ábel is a műfaj új megközelítését igényli, és számunkra talán a legnehezebb probléma a darabot úgy olvasni, ahogyan azt a szerző elképzelte. Más dramaturgiai szabályok érvényesek itt az újfajta kapcsolatoknak, új ábrázolási módoknak megfelelően. Az újabb Sütő-drámákat nem lehet a régi módszertan szerint tárgyalni. A készülő előadás sikerének egyik kulcsa, úgy érzem, éppen a helyes értelmezés, színházi látás- és láttatásmód. S mivel a Káin és Ábel nem a legcselekményesebb, de a legtragikusabb hangvételű Sütő-darab, a színházi látványt elsősorban belülről kell megoldani." (Utunk, 1978. június 16.)

A darab olvasópróbáján elhangzottakhoz csupán annyit fűzünk hozzá: ekkor még nem alakult ki a rendező látomását pontosan meghatározó, játszható szöveg. Egy fontos dolog azonban már eldőlt: a legtragikusabb Sütőmű csak lecsupaszított szöveggel, keményen koppanó dialógusokkal, végletekig fokozott érzelmekkel - ezek közül is főképp a száraz sírással - mondhatja csak azt, amit Harag elképzelt.

A szövegből elmaradtak az emlékezetben fölbukkanó helyeket (Éden, Paradicsom), a tárgyak milyenségét (áldozati aranycsészék), a naplementét, a cédrus árnyékát, a különféle drágaköveket, a kígyóval csalás módozatait, a káprázatot, a csillagport festői módon ecsetelő mondatok. A sűrítésre, íme, egy példa: amikor Arabella azt kérdezi, hogy „Hol a szívem?" - az eredetivel ellentétben, melyben Ábellel kezdődik egy („ahol a válaszod"-dal induló) „félrevivő" dialógussor - Káin, kést ragadva, rögtön rácsap: „Itt a szíved." És így rövidül meg mindhárom jajkiáltás (mondjunk inkább fölvonást, mert Harag a budapesti előadás tragikomikus felhangjainak - „a sasSÜTŐ ÉS HARAG