Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

Csongor és Tünde a játszótéren

101

jában megtörténhetik a csoda. A rendező arra törekszik, hogy ez jól látható legyen: a Rókalányt - egy farát riszáló kikapós nőt - így tépik szét a pazar lakomát mímelő huligánok-ördögfiak, ennek jegyében lesz Balga nem egy jelenete költemény (például amikor hidat alakít, Tündének és Ilmának meg kell tipornia; a nevetséges ólrabság mókája is tele poétikummal). Az előadás némi cirkuszi modort is elbír; Kurrah, Berreh és Duzzog dobbal, kereplővel vezetik a színpadra a Kalmárt, a Tudóst és a Fejedelmet (II. rész). S a játszótéri környezet a felnőttekből is kiváltja a hancúrozást, soha ennyi mászókán csimpaszkodó, libikókán hintázó, pörgettyűn forgó alak.

Harag György megint elemében volt, s alkotókedve átragadt színészeire is. Ilyen teljesítmények után látni csak igazán, hogy a sétatéri társulat - a fiatalokra is számító kolozsvári trupp - kitűnő együttes, összehangolt gárda. Ez a Csongor és Tünde ugyancsak mutatja, nincsen kis szerep és nagy szerep, hiszen ebben a játékban bármelyik mellékalak azonnal főszereplővé válhatik. Eme kiugrásnak köszönhető az Éjt alakító Váli Zita sikere. Fölfogásában az Éj piás, megöregedett vénlány, koszlottságát csak még jobban hangsúlyozza ruházata: rossz fekete bunda, fekete gumicsizma, ócska, homlokba húzott kötött sapka. A dermesztőén hangzó monológgal - kiábrándultságot, levertséget, megkeseredettséget és kiúttalanságot árasztva - Váli tökéletesen illusztrálja a ma lumpen értelmiségének (?), a söprűnyélhez lecsúszott lángelmének (?) pesszimizmusát, hogy szinte érezni, amint ebben a sötét fuvallatban "a Mind elenyész".

Hasonló fölfogásban játszotta a Kalmárt, a Fejedelmet és a Tudóst Czikéli László, Héjjá Sándor, valamint Vadász Zoltán. Czikéli dölyfös, a pénzt világbíró erőnek tudó újgazdagja - a sámlis harlekin! - egyszer csak megrokkan. A bottal tapogatódzó gőgös ember, noha megvetést érdemelne, némi szánalmat kelt a nézőben; nem úgy az őt hallgató csoportban, hiszen a három ördögfi-huligán és Balga is érzékeli, hogy e silány alakot kapzsisága juttatta a vesztőhelyre. Héjjá Sándor - aki László Gerőt váltotta föl a szerepben - kisszerű, szürke, a hatalommal együtt megsemmisülő dogmatikust formáz. Darócruha, simléderes sapka, kegyetlen rideg tekintet - egy hatalmát (fegyverét) vesztett ember akarja még egyszer megfenyegetni a neki nem engedelmeskedő világot. De erejéből már csak arra futja, hogy átkozódva elbúcsúzzék. „... egy királyi lélek sírba megy" - mondja Héjjá, s karját hirtelen tisztelgésre emelve vonul ki a színpadról. (Harag ironikus betétje: Balga visszatiszteleg neki.)

A Tudós jelen esetben fáradt, nyugdíjas tanár, aki éjjel-nappal a játszótéri pádon ül, és meg pisla fényben is „nélkülözhetetlen" könyveit bújja. Földig

KOLOZSVÁR