Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Kolozsvár
KOLOZSVÁR 100 SZAKOLCZAY LAJOS A kolozsvári színpad lírája a szép reménytelenségben tükröződik, amit álom és való összeütközése jelképez. A fiatalság küzdelme Tündérhonért, hogy boldogságát végül is itt nyerje el, a földön. A blokknegyedek közé szorult játszótéren az emberektől, tárgyaktól kezdve a legkisebb utcabútorig minden valóságos, de a hold-és napfény megemeli az egészet, lebegteti. Az áttetsző fénnyel a valós világ egyszer csak átcsúszik a sejtelmesbe. A Harag sugallta koncepció azt mondja, hogy hiába a boszorkák és tündérek, tudósok és fejedelmek csatája, a „dicső" s az „égi szép" - paradox: mert bennünk van - elérhetetlen, csak megközelíthető. A színteret úgy szervezte, hogy az „üldöző játék" minél jobban lássék. Az előadás fiatalos, sodró erejű. Nincsenek homályos jelképek, kidolgozatlan gesztusok, illusztratív betétek. A napszakok váltakozását követendő minden forog. A rendező a történést egy szemre is szép, festői tájba helyezi, ahol alig van szükség annak érzékeltetésére, hogy a hármas út és a mászóka között leküzdhetetlen a távolság. Csongorja és Tündéje éppúgy örök életű - tűz nem fogja, halál nem riasztja -, mint Határ Győző zseniális alakja, a Világúton lődörgő Golghelóghi. Az alakrajz pontos, a szereplők két énje közti párhuzamok jól látszanak. Egy-egy beállítás, ha csak leheletfinoman is, bátran utal a korábbi előadások eredményeire. A játszótéri padra ültetett Tudós éppoly lehetetlen helyről (a színpad széléről) sziszegi maga elé monológját, mint a Káin és Ábel egy félreeső kövön megpihenő Ádámja. A figura éppen evvel a merész „kitoloncolással" kerül a középpontba; amit az átélt szövegmondás nyilván segített. Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy az Egy lócsiszár virágvasárnapjának „krónikáséneke" ott munkál Csongor előadást nyitó, illetve fölvonást kezdő „sanzonjaiban" is. Ha a Nemtők előre hozott jelenete, miként említettük volt, a rendezés központi magja, föltétien melléje sorolandók a varázskút udvarán történtek. A kút nem más, mint hullámzó, a beletekintőt szinte mágikusan magához vonzó embergyűrű. Ebbe a forró, kavargó lávába mint jövendő tükörébe néz bele a mászókát szószéknek használó, s onnan átkait zengő Mirigy. Szintén erről a játszótéri magaslatról szemléli „jövendőjét"„multját" először Tünde és Ilma, majd közvetlenül utánuk Csongor és Balga. Harag György építményei ékítmények is, ahol az ékességben a képi megjelenítésen túl benne foglaltatik az értelmezés nem mindig könnyű munkája. Találataiból bőven idézhetnénk, hiszen az általa kigondolt játszótér magában foglalja a kozmoszt: az építés és rontás szellemét, szerelmet, szeretetet, irigységet, gyűlöletet, egyszóval a mesét, melyben a Jónak föltételen meg kell igazulnia. Az irreális talajon - a homokot, akárcsak a Három nővérben az ingoványt, szivacs jelképezi -, ezen a sohasem volt lakótelepi szigeten való
