Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Kolozsvár
Csongor és Tünde a játszótéren 99 BALGA Tünde, mondod? CSONGOR Fény leánya. BALGA Az tán villámlás lehet. CSONGOR Csillag. BALGA Göncöl hintájában A kerékagy. CSONGOR A teremtés Nála nélkül sírhalom. Kifelé mindennel, ami csak könyvben élő költészet! Ami kibírhatatlanná nyújtaná a játék idejét. Harag kitűnően bánik a látszólag bakugrásban haladó, de valójában nagyon is kidolgozott koncepció alapján saraboló, szövegtisztító késével. Nemcsak Csongor, Tünde, Mirigy, Balga és Ilma, a három ördögfi, hanem kisebb korrekcióval még a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós is látomásához alakul. Feszesebbé vált az Éj monológja, aki evvel a beállítással felnőtt Vörösmarty örökérvényű jelképeihez. A színjáték végén oldalnyi szövegek maradtak el - Csongor ébredése után vagyunk -, s így ritmusosabb lett a befejezés. Tisztább - semmi cikornya - a két fiatal egymásra találása, a „Hű kebelnek dobogását" (legalábbis szöveg szerint) nem lehet hallani. A mű mint színpadi jelenség Elsősorban a szöveg-előkészítő munkának köszönhető, hogy a dráma megrövidült, a két rész játékideje nincs egészen két óra. Jóllehet a megmaradt szöveg nem veszített költőiségéből, sőt a lényegre törő rendezői húzások azt még jobban kiemelték (Tudós, Kalmár, Éj), a színészt tovább már nem zavarja a „szavaló" póz. A versnek nincs lüktetése, csak természetes folyama, s egy-egy értelmezésből kitűnik, hogy a gondolatgazdagsága mellett szép is. Evvel eljutottunk Harag leikéhez; aki különösen a képekben kibontakozó lírát kedveli. „Kemény" rendezésein is átsütött erre való hajlama, gondoljunk csak Kolhaas és Lisbeth gyönyörű szerelmi kettősére, mint az Énekek Énekét játssza-visszhangozza (Egy lócsiszár virágvasámapja), de a Csillag a máglyánből, a Káin és Ábelből és a Szuzai menyegzőből is fölemlíthető jó pár jelenet, hogy Ványa bácsi férfiszemérmességgel elsuttogott udvarlása ne is említtessék. Ezek a lágy, az érzelmeket teljes bonyolultságukban megmutató jelenetek csúcspontok voltak egy-egy előadáson belül. A rendező ezt az utat folytatja, és Vörösmartyt híván segítségül, lelke „vágy szárnyára kél". KOLOZSVÁR