Eck Júlia: Drámajáték a középiskolai irodalomórán - Iskola - dráma 2. (Budapest, 2000)
Első rész: Drámajáték az irodalomtanításban
Egyik legkedveltebb ilyen foglalkozásunk az „esés-óra". Ehhez tornatanári segítség szükséges, ugyanis nem veszélytelen és szaktudást igényel. A testnevelő kolléga vezetése alatt viszont a legnagyobb örömmel huppannakpuffannak még a gimnazisták is, hanyatt és hasra, ügyetlenül és szándékosan, egyedül és együttesen. Némi technikai gyakorlatozás után áttérhetünk a mikroszituációkra: ess el reggel álmosan felkelve, csússz el banánhéjon, billenj meg kezedben egy pohár tejjel, de a tejet ne öntsd ki stb. Ha ezen is túljutottunk, már helyzetgyakorlatokat is megpróbálhatunk létrehozni: megszülethetnek a szomorú, nevetséges, céltudatos és véletlen esések, összekapcsolhatjuk őket egy-egy mondattal, közmondással illetve idézettel is. Izgalmas munka az esésre történő válaszreakció fókuszba helyezése is. Az ilyen órán részt vett tanulók számára már egészen másról szól például Moliére Tudós nőkjében Tüske elesése és az ezt követő események, vagy Mercutio komikus-kegyetlen végső monológja, vagy Csehov Ványa bácsijának lerogyása a sikertelen lövés után. Hasonló, bár eredményében ettől a gyakorlatsortól nagyban különböző a színvonalasan szintén csak testnevelői segítséggel lebonyolítható verekedés-óra. Formája, lebonyolítási módja, még gyakorlatai is az előbbi rend szerint alakíthatóak, de óriási különbség, hogy míg elesni egyedül is lehet, verekedni csak kettesével vagy csoportban. Tehát ebben a gyakorlatformában a közös munkára kerül a hangsúly, a gyerekeknek nemcsak a szoros együttműködés, de a balesetveszély miatt is figyelniük kell egymásra. Nagyon érdekes, mikor jó néhány alapozó gyakorlatsor után eljutunk a karakteres verekedéshez: hogyan üt egy öregasszony, egy katona, egy tanító, egy parasztlegény. A játéksor talán leglényegesebb eleme az, amikor elkülönítjük egymástól a komikus és a félelmetes verekedésformákat. Hogy ez milyen izgalmas megközelítési mód jó néhány műhöz, bizonyítja: a feldolgozható példák most tényleg csak töredékét mutatják a lehetőségeknek (Goldoni: Chioggiai csetepaté, Csokonai: Dorottya, Petőfi: A helység kalapácsa stb.). A következő, szinte beláthatatlanul nagy gyakorlatforrás a tánc világa. Ez már önmagában is nagyon fontos terület, hiszen a különböző népek, korok és társadalmi osztályok táncai olyan fontos kultúrtörténeti tartalmat 32 „esés-óra” verekedések tánc
