Eck Júlia: Drámajáték a középiskolai irodalomórán - Iskola - dráma 2. (Budapest, 2000)
Második rész: Drámajáték irodalmi művek tanításakor
Ezek közül az első és egyben legismertebb, egyetlen szignált alkotását, a ma a római Szent Péter Székesegyházban álló P/é/a-szobrot 1498—99 között készítette, a francia Jean Bilheres de Lagraulas kardinális rendelésére. A kétalakos szoborcsoport középkori, az Alpoktól északra kialakult, közismert ikonográfiái típus szerint készült: Mária úgy tartja térdén a halott Krisztust, mint hajdan a Gyermeket. Az akkor 24 éves művész azonban már itt is szétfeszíti a hagyományos kereteket, egyénivé alakítva az alkotást. Hiszen a hagyomány nem törekszik a természetességre, néha Jézus nem nagyobb egy gyermeknél ezeken az ábrázolásokon, és mereven, vízszintesen nyugszik anyja térdén. Michelangelo azonban természetes méretükben ábrázolja az alakokat. Az így létrejött fizikailag teljességgel képtelen helyzet ellenére (egy ilyen nő képtelen lenne így megtartani egy ilyen férfit) a kép rendkívüli nyugalmat sugároz. A kicsi, törékeny Madonna nem néz Krisztusra, arcán nem tükröződik a szenvedés, elfogadja az isteni akaratot, és alakjában nem érzünk erőkifejtést sem, amivel a férfi megtartására törekedne. Ruhájának rendkívül bő redózete ellentétben áll Jézus majdnem ruhátlan testével, és ez a drapériatömeg az, ami kiegyensúlyozza az alkotást és létrehozza statikus jellegét. Mária rendkívül fiatal, szinte fiatalabb a fiánál. Ezt Michelangelo maga így indokolta meg: „Az Anyának fiatalnak kellett lennie, fiatalabbnak a fiúnál, hogy örökké szűznek lássék, a Fiú viszont, miután csatlakozott a mi emberi nemünkhöz, olyannak kellett, hogy lássék, mint bárki emberfia a halál után.” (Az érett reneszánsz, Bp., 1986, 51.) Érdekes, hogy Jézus alakja mégsem látszik halottnak. Testén nincsenek sebek, sem kínzások nyomai, sőt, jobb kezével szinte „megfogja" a leplet és jobb lábával még támaszkodik a földre. így az élet és a halál vizuális elemeinek keverésével hozza létre Michelangelo azt az érzetet, mintha Krisztust halálának pillanatában látnánk Mária ölében. A helyzet harmonikus. Krisztus testének háromszoros törése igazodik Mária alakjához, a kompozíció háromszögű. Érdekes, hogy Mária és Jézus szinte sehol sem érintik egymást, Mária jobb keze az egyetlen, mely Krisztus hóna alá nyúlva megtámasztja őt, de ott is közöttük van a lepel redőzete. Mária bal kezének lemondó, belenyugvó gesztusa nem Krisztusnak, hanem az Úrnak szól, így feljebb emelkedik a testtől és a szobornak valamelyes lezáratlanságot ad. Krisztus kezei nem Máriát, csak Mária leplét érintik. Krisztus lezárt szemhéjai sem fordulnak Mária felé. így a két alak megőrzi önállóságát, ölelésük csak képletes, gondolati, nem olvadnak egymásba. Kettőjük közül Mária alakját érezzük 169