Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Nádas Péter: Pina Bausch, a testek filozófusa

cselekvés a klasszikus tánc színpadán, amely ne a férfira irányulna, ne érte lenne. A klasszikus balettban a férfi szolgává van ugyan alázva, ám mindazok a roppant erőfeszítések, amelyeket a női szólótáncosok vagy az őket kísérő női kar tagjai tesznek, tulajdonképpen a férfiakat szolgálják. Ez a kettős szolgálat azonban közel sem kölcsönös. A férfiak szolgálata valójában az uralkodó hierarchia szolgálata. Egy férfivilág autoerotikus szolgálata, nárcisztikus szolgálat és nárcisztikus önélvezet.

Pina Bausch százados jelentőségű tette, hogy ebből a feudális szolgálati viszonyból, ennek a merev hierarchiának a rögzültségeiből, ebből a halott és mozdulatlan nemi általánosításból ragadja ki az emberi testeket, s nem tesz többet vagy mást velük, mint hogy mindegyiknek külön, s az összesnek együtt visszaadja a személyes szabadságát. Nála nem nőket vagy férfiakat, hanem emberi személyiségeket látunk a színpadon, akik egyébként nők vagy férfiak. Nem a nemek dualitásából indul ki, hanem a személyek pluralitásából.

Állatias, archaikus

Táncművészetének ez nem a programja, hanem inkább az alkati adottsága. Pina Bauschnak nincsen programja. Pina Bausch szelíd, nem akar senkit se boldogítani, se megváltani. Az előadások végére táncosainak legszemélyesebb ismerősei vagyunk. Miközben másról sem beszél, mint a férfiak és a nők viszonyáról, valójában táncosainak személyes tulajdonságait tárják föl a helyzetek. Az alkatuk, a karakterük egyik megnyilvánulásaként látjuk viszont, hogy nők vagy férfiak. S ilyen értelemben Pina Bausch nagyon közel állna a realista színpadi jellemábrázoláshoz, ha nem nyitna nekünk egy olyan tükörfolyo-16