Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

A szabadságról van szó - Beszélgetés Ascher Tamással

ri el létjogosultságát, hogy kontrasztban van a klasszikus szöveggel. Pina Bausch esetében a klasszikusan kiművelt test- és gesztusrendszer áll ellentétben a hétköznapi humorral, illetve a szöveges részekkel.- Ezek a kontrasztok, váltáskényszerek eleve akadályozzák, „bombázzák"a folyamatosság megszületését.-Van itt egy másik, a korszerűséggel összefüggd szempont is: gondolj arra, hogy például Fellini a nagy filmjei után -Édes élet, Nyolc és fél, Júlia és a szellemek... - egyszer csak elkezdett fragmentumfilmeket csinálni. Már a Casanova is ilyesmi volt: epizódokból épített fel egy világot, miközben azok az epizódok nem álltak össze egy történet alkotórészeivé. Még inkább így volt ez a Bohócok ban, a Fellini Romában vagy az Amarcordban. Etűdökből, különálló részekből készített el egy művet. Fellini példája is mintha azt mutatná, hogy korunknak nem igazán felel meg az az összekapcsolódó szálakra felfűzött történet, amely az elején kezdődik és a végén ér véget. Jó dolog elmondani egy kerek történetet, de rendkívül felszabadító ez a másfajta, nyitottabb, lezserebb, látszólag léhább művészi közlés.- Néhány kivételes alkotó esetében engem nem is feltétlenül az elkészült mű egésze érdekel. Mondhatják, hogy ez vagy az a Hrabal-könyv, Fellini-, Wenders-film, Bausch-előadás nem olyan jól „sikerült" - nekem öröm az, hogy egy időre, néhány órára az őtekintetével láthatom a világot, úgy nézhetek az emberekre, ahogyan ő mutatja őket nekem.- Igen. Szeretsz ezzel a szemlélettel egy társaságban tartózkodni, még akkor is szereted újra és újra átélni, hogy létezik ez a fajta szemlélet, ha nem kerekedik belőle műegész.- Illetve olyan szemléletről van szó, amely az adott töredékben, etűdben is számomra kedves módon csillogtatja fel a világ egészét.

121