Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

A szabadságról van szó - Beszélgetés Ascher Tamással

Pina Bausch előadásaiban minden pillanat konkrét, sőt olykor esetleges, a performanszok izgalmát hordozó jelen idejű esemény. Ahogy például papírdobozokkal lepik el a színpadot, és ebbe az alkalmi építménybe ugrálnak bele, vagy ahogy az általunk megszokott színház jeleneteit idézve bezúdulnak a párok egy lakásba, és ott civakodnak... Egy-egy előadáson belül is műfaji sokszínűséggel dolgozik, használja tehát az adott szöveggel dolgozó színházak jelenettechnikáit, de a végeredményként megszülető elegy csakis és kizárólag rá jellemző.- Lényegi különbség az is, hogy milyen szövegek hangoznak el: Csákányi és a többiek, vagyis a „színházi színészek" Csehov, Lorca, Shakespeare mondatait idézik, Pina Bausch állandó karakterei mindig saját szövegüket mondják.- Ezzel azért manapság a hagyományos színházban is találkozhatsz. A posztmodern előadásokban igencsak összekeverednek klasszikus és hétköznapi szövegek. Kiírják, hogy Krétakör, de nem Brecht, hanem Mohácsi János mondatait hallod. Amikor évekkel ezelőtt Pirandello Ma este improvizálunk című darabját rendeztem, kezdetben a szerző által megírt színészi kiszólásokra, közönség felől érkező, pirandellói „spontán” bekiabálásokra hagyatkoztam. Még a premieren is ezek hangzottak el. De ahogy múltak az évek, egyre jobban szétvetettük ezt a kötött formát, és arra bátorítottam a színészeket, hogy Pirandello mondatait sajátjaikra cseréljék föl. A nézőtérbe beépített igazi színészeket pedig alkalmi emberekkel váltottam fel, és ösztökéltem őket, hogy bármikor szóljanak közbe. Később aztán a magyar színházban gomba módra szaporodtak a hasonló előadások, például Csányi János Szentivánéji álom rendezése. Vagy most az Egy őrült naplója, ahol Gogol mondatai helyett Halász Péter mondataival találkozunk. Gyakorta megvalósuló színházi irányról van tehát szó, amikor a színházi szöveg úgy nye120