Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
Mert hiszen végül is csak a beleegyezés kikényszerítéséről van szó. Ők úgyis erősebbek. Csak ők még azt követelik, hogy az ember meg is békéljen mindezzel: a szükségszerűséggel, mindennémű szükségszerűséggel, származzék bár az istenektől, a' hatalomtól vagy a természettől. Vezérek ők, engedni kell; s miért ne? hisz minden hatalmasság és nyers erő kitér a méltóság elől: (...) (Aiasz, 667-669) Az idő „vasfoga” mindent megrág ami nagy, és kérlelhetetlen változásai egyetlen ellentétpárra korlátozódnak, az erőre és a gyengeségre, amely az erőnél is erősebbnek bizonyul. A tél kemény havának is meg kell hátrálnia a ,jó gyümölcsű nyár” előtt, az „éj sötét körét” a nappal világossága követi, a legvadabb vihar után is kisimul a tenger tükre, s az álom is feloldja azt, kit megkötött. (Aiasz, 676) A földet erózió uralja, kiegyenlítődnek a hegyek és a völgyek. A világ előbb-utóbb lapos lesz. Hogyan lehet élni egy lapos világban? Engedni kell... Amikor Aiasz felocsúdott őrületéből, jajkiáltás tört elő belőle - mondta Tekméssza csak felnyögött olykor, mint bődiilt bika. (Aiasz, 323) A bikát kivezették a lapos arénára. Az élnitudáshoz bölcsesség kell. Aiasz nem akarta megtanulni a lapos világ bölcsességét. A leszámolás megtörtént. Aiasz már döntött. Mert én megyek most arra, merre menni kell; ti csak tegyétek ezt, s meghalljátok hamar hogy megtaláltam nagy bajomban üdvömet. (Aiasz, 691-693) Aiasz és Tekméssza elmentek, csak a Kar maradt az arénán. Borzongok a gyönyörtől, repülnék örömömben, (...) (Aiasz, 694) A puha bőrsaruk egyre gyorsabb ütemben tapodják a földet. A Kar körbefutja az orkesztrát, mert most nékem a tánc a gondom. (Aiasz, 703) Aiasz tragédiája a nem-heroikus világban zajlik, ezért a gúnyos hangnem. Aiasz leghívebb barátai, a szalamiszi hajósok tapsolnak és szökdécselnek az Aiasznak önmagával és a világgal való végső elszámolása és az öngyilkossága közötti tánc-interlúdiumban. (mert most nékem a tánc a gondom.) A Kar vidám, örömkurjongatásokkal megtűzdelt frenetikus tánca nem csak lenyűgöző színpadi látványosság. A félelem váratlan fuvallata is fellelhető benne. (Borzongok a gyönyörtől, repülnék örömömben. j24 Az orkesztra végre üres. Aiasz, most először, egyedül van. Mélyen a földbe nyomja kardja markolatát. „Ez a szilárd és mozdulatlan kard - írja Bemard Knox a 93
