Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

tragédiával foglalkozó tanulmányában -, amelybe Aiasz beledőlt, az egyetlen fix pont a csak mozgásként és változásként létező világban.” A föld, amelyre lebukik Aiasz hatalmas teste, trójai föld; a kardot, amely átjárja testét, Hektórtól kapta. A föld és a kard is másé, idegen. A döntetlenül végződő párbaj után Aiasz és Hektór megajándékozta egymást. Hektóinak, a leggyűlöltebb ellenségnek a kardjáról Aiasz két ízben is említést tesz, majd pedig, már Aiasz holtteste fölött, Teukrosz mondja el e kard történetét: (...) Vájjon tudtad-e, hogy Hektór lesz halotton még a gyilkosod? Az istenekre, nézzetek két emberi sorsot: Hektárt az Aiasztól kapott övön fűzték a rúdhoz, míg a vágtató lovak nyomán szétmarcangolva végsőket lehelt. S e hőst, Hektór ajándék-kardja ölte meg: Aiasz halálos hullással reája hullt. Erinüsz készítette tán e zord vasat, S Hádész, a durva mester műve volt az öv? Azt mondom én, hogy ebbe és az emberek minden dolgába istenek nyúlnak bele. (Aiasz, 1026-1037) Az //(ászban Hektórt minden bizonnyal arra az övre kötözve vonszolták, ame­lyet a VII. énekben Aiasztól kapott, de Homérosz nem tesz róla említést, nyilván nem tartotta figyelemre méltó mozzanatnak. Homérosz világa nem manicheus világ volt, ebben a világban nem voltak sem hetedíziglen ható átkok, sem bíbor szőnyegek, amelyekre rálépve a halandó magára vonta az irigy istenek haragját. A világ akkor még nem afféle ember-egérfogó volt, amelyet az istenek állítanak fel időről időre, de lankadatlan hévvel. Az istenek csak esetlegesen avatkoztak bele az emberek ügyeibe. Zeusz mérlegre helyezte a sorsokat, vagy pedig, oda se nézve, a trónja előtt álló, jóval illetve rosszal megtöltött urnákba hajította őket. Hektór kardja és Aiasz öve, amelyek szerencsétlenséget hoztak a megajándé­kozottnak, ezek az Aiszkhülosz komor szimbolikájával rokon szimbolikus tárgyak a Homérosz utáni világ „bűn-központú” új erkölcsének és vallásának legszembetűnőbb példái. Szophoklész Aidában ez a fatális ajándék feltehetőleg még egy funkcióval rendelkezik. A Homérosz által leírt világban kölcsönösen megajándékozták egymást a felek, ha komoly ígéretet tettek vagy házasságot kötöttek, ha vezért választottak egy 94

Next

/
Thumbnails
Contents