Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

Aiasz ismét visszatért a porondra. Kihozta sátrából a kardját. Ez már az az Aiasz, aki földrengés után pillantotta meg a világot. Valamikor tett egy hűségesküt, mi maradt belőle? Ő maga törte meg. És a kardja is hirtelen megpuhult.

(...) megtörik a hajthatatlan szív s a súlyos eskü is.

En is, bármily keményen szóltam még imént, a szám, acél az olvasztóban, megpuhult e nő szavára; sajnálnám már özvegyen az ellenségre hagyni, s árván gyermekét. (Aiasz, 647-652)

A heroikus világ romba dőlt. Aiasz végre megértette, hogy már meghalni sem lehet hősként. Netán meg kellene békélni ezzel a világgal? De milyen az a világ, amelyben mészáros lesz a hősből? Vagyis amelyben minden lehetséges. És az ember semmi ellen nincs bebiztosítva. A változékonyság a dolgok természete, s ezen a világon bármi megeshet. „Nincs semmi, mit ne várhatnánk.” Élni annyit jelent, mint megbékélni azzal, hogy semmi se tart örökké!” - kiáltotta a terrorista Csen Malraux: Az ember sorsa című regényében. Csent a bizonyosság és önmaga igazolásának őrült vágya készteti gyilkolásra. Ha már nincs mibe kapaszkodni, még ott a föld; legalább egy földbe ásott lyukat hagyjon maga után az ember.

Mihelyt embertől nem járt helyre érek ott, elrejtem ezt a gyűlölt fegyvert; kardomat, a földbe ásva, hogyne lássa senki sem: őrizze őt lenn Hádész és az éjszaka (Aiasz, 656-659)

A már semmit sem értő, rémült Kar feje fölött Aiasz tovább szövi a Nagy Kapituláció feltételeit taglaló, megrázó monológját:2'

Ezentúl hát az istenekre hallgatunk mindenben, s megbecsüljük Atreusz két fiát (Aiasz, 665-666)

Már a szkolion íróját meglepte ez a stiláris inverzió: Az isteneknek engedni, és az Atreidák előtt mélyen meghajolni. Aiasz végre megértette, hogy a Nagy Kapituláció mindig az istenek előtt van. A monológban szerepel Athéna is, aki az új erkölcsöt demonstrálandó nevetségessé tette Aiaszt.

Az istenek hatalma, látod, mekkora,

Odüsszeusz ? (Aiasz, 118-119)

92