Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
AIASZ A minden hájjal megkent rókát kérdezed? ATHÉNA Odiisszeuszt említettem, ellenségedet. AIASZ Még bent van, úrnőm -őaz én legédesebb zsákmányom; egyelőre meg nem halhat ő. ATHÉNA Mit fogsz csinálni, mit művelsz előbb vele? AIASZ Előbb a sátor oszlopához láncolom - ATHÉNA Milyen gyötrelmet szenved el tőled szegény? AIASZ Korbács-szaggatta háttal halhat meg csupán. ” (Aiasz, 101-110) Athéna úgy gyötri Aiaszt, akit ő maga kergetett őrületbe, mint Aiasz a gúzsba kötött marhákat és juhokat. A filológusok számára Szophoklész még nemrégiben is afféle méltóságteljes és áhítatos hangulatú márványszínház volt. Az igazi Szophoklészban a hősök üvöltenek a fájdalomtól: üvölt az elevenen elégő Héraklész, a gennyedő sebű Philoktétész, és üvölt Aiasz. A leghangosabban Aiasz üvölt.' A tragédia prológusa Aiasszal és a héroszt uszító Athénéval, a rémült Odüsszeusszal és a juhokat mészárló óriással a szatíxjátékokra és az arisztophanészi paródiákra emlékeztet, a mai nézőnek pedig Brecht színháza jut az eszébe. A nem-természetes természetesnek bizonyul. A természetesről kiderül, hogy nem-természetes. Az ellenségek lemészárlása hősiesség, az állatok kínzása - emberek helyett - nem-hősiesség. a földön gyilkolja az egyiket közülük benn, többet bordán sújtva hasít szét; két fehérlábú kost felemelve pedig fejét az egyiknek s éles nyelvét lemetszi s elhajítja; a másikat felkötve kinyújtja 80
