Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
Király Nina: Előszó. Jan Kott avagy az esszéírás művészete
ELŐSZÓ Jan Kott AVAGY AZ ESSZÉÍRÁS MŰVÉSZETE Jan Kott meglehetősen kis teret hagy életműve értelmezőinek: mint irodalmár és mint színikritikus mindig jelen van az, írásaiban. Nem titkolja el személyes, sokszor intim véleményét, meggyőződését, meghökkentő, szeszélyes választásainak okait. Néhány évvel ezelőtt ezt a hangsúlyos jelenlétet meg is erősítette az Életrajzi adalékokban, ahogy maga nevezte a tényszerű visszaemlékezésekből álló önéletrajzát. Különös életrajz ez, már-már önéletrajzi regény, amelyben a hős - egy előre megírt forgatókönyv szerint - az élet színpadán csak meghatározott szerephez juthat, választhat ugyan, de ez a választás nem sokat változtat a dolgok előrevetített menetén. „Minél inkább elhagy az emlékezetem - írja-, annál inkább egymásba csúsznak a különböző - a saját és az idegen - időrétegek, mintha minden, ami történt, egyidőben történt volna, s azon túl ugyanazok a helyek más-más időben és más hősökkel - azonos történeteket mesélnek.” Másutt megjegyzi: „oly gyorsan válik minden történelemmé és színházzá”. Jan Kott tehát a saját életét is a színpadi törvények szerint próbálja megeleveníteni, ez esetben nem kritikusként, hanem rendezőként akarja láttami velünk. Több generáció óta ellengyelesedett régi zsidó értelmiségi családból származik. Üknagyapja - Hilary Nusbaum, a lengyel zsidóság történetének írója - részt vett a Szibériába száműzöttek megsegítésében, szót emelt azért, hogy a zsinagógában lengyelül folyjék a prédikáció. Lengyelország függetlenségének visszaszerzése késztette Jan Kott apját, hogy megkereszteltesse a fiát, mert így akarta annak jövőjét biztosítani. A katolikus vallás jelentős szerepet játszott Kott szellemi fejlődésében, ugyanakkor viszont a zsidó származású lengyel értelmiség baloldali,, Jcommunizáló” néze-7
