Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

nélkül, ki voltak téve a nap hevének, hogy aztán az őszi éjszakákon kellemetlen hideg gyötörje őket. A hőmérséklet-változások sokukat megbetegítették. A szűkösség miatt minden dolgukat helyben végezték el, s mindezeken túl hullahalmok hevertek közöttük; egymás után haltak meg a csata során szerzett sebeik, a hőmérséklet-ingadozás, valamint hasonló okok miatt fellépő betegségekben. A bűz elviselhetetlen volt, éhség és szomjúság gyötörte őket (...) A fogságba hurcolt emberek számát pontosan meghatározni nehéz, mindenesetre nem voltak kevesebben hétezernél. Ez volt a legjelentősebb esemény ebben a háborúban, s véleményem szerint az egész görög történelemben; a legcsodálatosabb a győztesek és a leggyászosabb a vesztesek számára. Azok, akiket mind a tengeren, mind a szárazföldön legyőztek, akiket iszonyatos szenvedésbe taszítottak, valamennyien elpusztultak: elpusztult a gyalogság, odavesztek a hajók. A sok katonából mindössze maréknyi csapat tért haza. így végződött a szicíliai hadjárat. (id. műVII., 87)

A második világháború alatt Közép-Európa meghódított országaiban Tolsztoj Háború és békéje volt a legolvasottabb könyv. A háború e fatalisztikus, az orosz tél keménységét idéző képében a vezérek kegyetlenségével és tompaságával szemben csak a természet erői állnak, amelyek, úgy látszik, végül is egymagukban győzték le a hódítókat. A Háború és béke nagy-nagy türelemre tanította olvasóit, de nem fosztotta meg őket minden reményüktől. Az az érzésünk, hogy a peloponnészoszi háború idején, főleg annak második és harmadik évtizedében hasonló módon aktualizálódott az Iliász és a Homérosz utáni epika trójai háborújának képe. A trójai háború ezen új képében már nyoma sem volt a régi hősiességnek: győztesek és legyőzöttek kölcsönösen pusztítják egymást, a győzelmek csak elodázzák az elkerülhetetlen pusztulást. Ennek az új „történelmi szükségszerűségnek” Odüsszeusz és Akhilleusz fia az ügynökei. A Philoktétész utolsó jelenetében, mielőtt Héraklész ismét fölemelkedne a levegőbe, elhangzik szájából az utolsó figyelmeztetés, jóslat: az akhájoknak bűnhődniük kell Trója megbecstelenítéséért.

Szophoklész tragédiái nem történelmi parabolák, de mélyen elrejtett aktualitásuk mégis jelentős. Mint Shakespeare-nek Prospero, Szophoklésznek talán Philoktétész az önarcképe. De a Philoktétész vallomásaiból és kitöréseiből kihallható keserű lírai hang csupán az emberi tapasztalatok összességének hangja. Szophoklész nyolcvanöt éves volt, amikor a PhiloktétészX írta.

Ó, jaj, már kettőt mondtál olyat, kiknek a

haláláról (Aiasz és Antilokhosz) dehogy akartam hallani!

69