Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
Szophoklész nagy iróniával ötvözi egy mondatba a hatalom szolgálatában álló ember kötelességét és hasznát. (...) jogtalan és aljas módon vettem el (1235) - mondja Odiisszeusznak „megtérése” után Neoptolemosz. (...) te, Ms apának undorító szégyene! (1288) - mondja neki Philoktétész, (...) színre hű, titokban ártalom. (1275) A dráma végén pedig, amikor Neoptolemosz gyógyulást és az Atreidákkal való megbékélést ígéri neki, ha hajlandó Trója alá hajózni, Philoktétész ezt mondja: Magamtól nem megyek Trójába semmiképp (1392) Neoptolemosznak három ízben is megjósolják a jövőjét. Pusztulj, veszett! - mondja Philoktétész, miután az ifjú egyszer már megszegte adott szavát. De mégse, nem, míg nem tudom, nem módosul-e szándékod? Ha nem: dögölj! (961-962) De a szophoklészi teológia kulcsjóslata az első jövendölés, amely azután hangzik el, hogy Philoktétész, újabb rohama miatt odaadja Neoptolemosznak az íját: De most az Irigységhez eskedelj, hogy rád ne hozzon annyi bajt, mint énreám, s elődömre, ki énelőttem hordta ezt. (776-778) Az íj, a mediáció jele, minthogy az istenek adománya, szenvedést és boldogtalanságot hoz tulajdonosának. Héraklész íja a bukás jele. A harmadik és egyben utolsó jóslat annak a szájából hangzik el, aki elsőként kapta meg a nyilat. Philoktétész és Neoptolemosz már lementek a lapos arénára, Philoktétész letette az íjat és a nyilakat, hogy mielőtt hajóra szállna, megcsókolhassa a földet. Héraklész hangját halljaßled, s a szemedbe tekint a régi arc, miattad hagytam el égi helyem (...) (1410-1412) Héraklész, aki lassan leereszkedett a barlang tetejére, epitáfiumként hangzó sorokban foglalja össze élete történetét: Most hadd beszéljem el, mi történt énvelem, mennyi kinon-bajon küzdöttem át magam, mig az erény örök életét nyertem el, (1417-1419) 67