Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

tanácsot sutba dobsz! (1321)* - mondja Neoptolemosz Philoktétésznek. De minek a mértékét, a nyomorúságét vagy az. értelemét? - Hát mi lehet bajaim mértéke (...) (236) - kérdezte Szophoklész Elektrája. És a bajok milyen mértéke emberi?

halandók nyomorult sorsa, kiknél túlüt a mérték! (175-176)

A Kar egyszerű hajósai jobban tudják, mint Neoptolemosz, hogy milyen az, emberi, és milyen a nem emberi mérték!

Rajta kívül mást nem tudok én, látni se láttam, kit ádázabb, gonoszabb sors ért el, mintezt(„.) (680-681)

Philoktétész eggyé vált a szerencsétlenségével. A bűzlő seb az ő tudata. A fegyvertársai, épp úgy, mint az Aiasz tragédiában, aljasnak bizonyultak. És most ugyanazok a bajtársak, akiket annak idején zavart az imádkozásban a bűzlő sebe, azt akarják, hogy velük együtt imádkozzék. Neoptolemosz azt ígéri Philoktétésznek, hogy megosztják vele Trója legyőzésének dicsőségét, és tisztes helyet biztosítanak neki az akhájok gyülekezetében. Neoptolemosz képtelen megérteni ezt a konok számkivetettet.

Ismét, ismét ismert sebet vájsz.-(1169-1170)

Philoktétésznek a sebe a méltósága. Az egyetlen, ami megmaradt neki. Most azt akarják tőle, hogy megtagadja a sebét.

(...) Szemem, ki végignézted azt, amit tettek velem, te hogy birod ki, ha ott lesz együtt velem a kétAtreidész ? (1353-1355)

Jutalmul gyógyulást ígérnek neki. Philoktétész tíz éve arra vágyik a lakatlan szigeten, hogy orvosságot találjon sebére. De ez másféle gyógyulás volt.

Akármi kínban éljek, hogyha ezeket

pusztulni látom, azt hiszem, meggyógyulok. (1043-1044)

Az idézet szó szerinti fordításban: A makacsságod túllépett minden mértéket. [A szerk.]

62