Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Wielopole című előadását. Ez is a visszatérő halottak és bábuk színháza, akik az élők hasonmásai. Avagy másképpen úgy is lehet mondani, hogy Kantor színházában az élők a bábuk hasonmásai. Az élők a halottak hasonmásai, és ez talán a legfontosabb, amit Kantor mondani akart. A Halott osztályom a színpadi vízió - mely makacsul, egy lidércnyomás állandóságával és kitapinthatóságával ismétlődik - a halottak körmenete, a halottakká, akik visszatérnek, hogy újból elfoglalják helyüket az iskolapadokban. A Wielopoleban a vízió, mely a kép és a téma vonatkozásában (Kantornál a kép, téma és megszállottság, akár egy növekvő tumor vagy egy freudi trauma - egy és ugyanaz) egybefogja az előadást, nem más, mint egy első világháborús kifakult fénykép, amelyen az osztrák hadsereg hét újonca áll vigyázban, harci uniformisban, szuronyos puskával a lábuknál. A fénykép - és ebben egyedülálló a többi művészethez képest - jele annak, hogy valami volt. Még ha kifakulva is, állandó emlékezés, állandó nyom. Ez a fénykép, amely valaha csillogó kis kartonlap volt, minden törékenysége ellenére időtállóbb, mintáz emberi test. A világ jelentős részén, de Közép-Európában szinte kivétel nélkül mindenütt gyakran tartósabbnak bizonyult ez a kis papírdarab, mint a téglából és betonból épült házak, mint a lakások a bennük felhalmozódott összes tárggyal együtt. A fénykép - ahogy arra Roland Barthes az utolsó, már halála után megjelent könyvében, a Camera Lucidabm rámutatott - egyszerre halott és megállított idő. A halál jele, mégpedig különös jele a képmás: a halott az ami v o 11 mozdulatlanná válik, van, tovább él, csak a cellulóz szétbomlásának van kitéve. Kantor felfedezte a halottak fényképének egyszerre ijesztő és teátrális hatását. Az első világháborús újoncoknak a Wielopole ban szürke az arcuk és kifakult uniformist viselnek. Úgy mozognak, mint a bábok. Nemcsak halottak. Mintha exhumálták volna őket. És a zárójelenetben, az Utolsó Vacsora után, melyhez a családi dráma minden alakja odaült, bedobják őket egy tömegsírba. Ebbe a tömegsírba dobják meztelen bábu-hasonmásaikat is. A dráma szereplői a Wielopole, Wielopolebm egy család tagjai: apa, anya, nagymama, négy nagybácsi - az egyik közülük pap - és néhány nagynéni. Az Apa az egyik újonc. A pap nagybácsi adja össze őt az Anyával szép esküvői szertartás keretében. Az Anyát még menyasszonyi ruhában megerőszakolja a többi újonc. A színpadon széttárt lábakkal hever a bábuja. De már korábban, az esküvői fénykép készítése közben is úgy mozog a Menyasszony, mint egy bábu. Az Apa/Vőlegény pedig 476
