Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Emigránsok Berlinben a Kottbusser Damm földalatti megálló közvetlen közelében laktam. Egy leágazás vezetett ide a fő vonalról, amely a központ és Kudam felé haladt tovább. De onnan Kudam olyan távolinak tetszett, mintha már egy másik városban volna. Az utcámnál, a sarkon túl enyhe kanyart írt le a csatorna. A fűzfák közt köves kis fürdőhelyek voltak. Mindig volt valaki, aki itt melegedett a májusi napfényben. Rögtön megszerettem ezt a kerületet. Valaha festők laktak ott. Nem olyan régen ott telepedtek le az első hippik. Most a törökök és a punkok birodalma volt. Kendőbe burkolózva, egyenes derékkal sétáltak az asszonyok, mintha most is egy korsó vizet vinnének a fejükön; két-három gyereket húztak maguk után. Az úttesten, nem törődve az autókkal, ugróiskolát játszottak a színes szoknyás kislányok vagy ugróköteleztek. Mindnyájuknak ugyanolyan, nagyon sötét szemük volt, kissé már fátyolos volt a tekintetük, mintha idő előtt felnőttek volna. A sörözőkben, az utcára tolt padokon férfiak ültek, sapkában. Cigarettát sodortak, dohányoztak és sört ittak. A feliratok, cégérek és hirdetések nagy része német és török nyelvű volt. De a legtöbbre színes cirádákat, különös arabeszkeket festettek a kerület más lakói. A nagy bábokként mozgó asszonyok és a magasra pödört, fekete bajuszt viselő férfiak közt néha váratlanul feltűnt egy csoport: lányok, félmeztelen fiúk, akik fél fülükben függőt, orrukban gyöngyöt viseltek, borotvált koponyájukon kakastollként meredezett zöld vagy lila hajuk. A szelíden kanyargó csatornán időnként fával megrakott kis bárkák úsztak el lassan - csak itt értettem meg, honnan ered a berlinka, a kétárbocos teherszállító hajó neve. A csatorna partján, nem egészen félóra alatt eljuthatott az ember a Falig. Azt hiszem, tíz évvel korábban láttam először a Falat. Borzadva mutatták akkor. Szörnyen nézett ki baljós, fekete komorságában. De most nem ismertem meg azt a Falat. 472
