Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

lizmusával, lapos és kispolgári az optimista didaktizmusával, száraz és korlátolt irodalmiasságával, terjengős értekező stílusával. Grotowskit ezek a színházak mint nagy gurujukat üdvözölték. S ő elsajátíttatta velük a maga erőszakos eszközeit. Éppen ez idő tájt végképp összekeveredett a társadalmi forradalom nyelve a szexuális forradaloméval, a misztikáé az anarchiáéval: Marx Freuddal, Zen Maoval, Lenin Artaud-val. „Elfajult állapotunkban csak úgy tudjuk befogadni a metafizikát, ha a bőrünkön át tápláljuk vissza a szellemünkbe.” A radikális színházi csoportbeli fiatalok azt tartották, hogy a forradalom is csak a bőrön át juthat el a tudatig. S Grotowskiban látták azt az embert, aki megtanítja, hogyan kell edzeni a bőrt a metafizika és a forradalom számára. Egy bizonyos időnek kellett eltelnie, amikorra kiderült, hogy ez a két dolog mégiscsak más-más edzésmódot igényel.

Marcuse utolsó írásában (Esszé a felszabadításról), mely egyik legjózanabb, de egyben legérzékenyebb elemzése annak, miért lehetetlen a forradalom a jóllakott társadalmakban, azt tartja, hogy amikor hiányzik a racionális forradalmi taktika, az utópisztikus gondolkodás újra visszanyeri elvesztett méltóságát. Amikor a forradalom lehetetlen, még mindig lehetséges a rebellió, a„mától fogva” utópiájának a megvalósítása. De egy objektíve nem forradalmi szituációban ezt a „mától fogva” utópiát csak eljátszani lehet. Egy évig voltam a Berkeley-ben, s módornban állt többször megfigyelni ezeket a „Sit-in”, „Teach-in”, „Lőve-in” megmozdulásokat. Ezek mind e „mától fogva” felszabadulás kísérletei voltak, az egyetemek zöld gyepén eljátszott utópiák - vagyis színház. Az igazi „Paradise now” az a három nap volt, mely a rock és a narkotikumok frenetikus mámorában telt a tavalyi woodstocki fesztiválon, melyre több mint négyszázezer fiatal érkezett. Valamiféle „Apocalypsis cum figuris” volt ez, de mások voltak benne a figurák. A két Apocalypsisból el lehet fogadni valamelyiket, vagy el lehet vetni mindkettőt, ám egyszerre elfogadni őket lehetetlen.

Amikor a Krisztussá fölkent falusi félkegyelmű már végigjárta a szenvedésnek kálváriáját, amikor kigúnyolták és leköpdösték, amikor mindenki megtagadta, Cieslak arca hirtelen megváltozik, s egy pillanatra olyan gyönyörű lesz, mintha valami belső fénytől ragyogna. Amikor az Állhatatos Herceg már egy agyongyötört test csupán, ugyanez a földöntúli mosoly önti el az arcát. Amikor az Apocalypsis utolsó jelenetében a csíkos ruhás rabok lemennek a krematórium kemencéjébe, arcukról ugyanez a fény sugárzik. Grotowski színházában a felszabadulás valójában a test megtöretése, a lélek megaláztatása és a halál. A fizikai szenvedés és megaláztatás itt a legfontosabb, hacsak nem az egyetlen emberi tapasztalat. Azt nem tudom,

458