Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

„Miért kell táncolnom EBBEN A TRAGIKUS KÓRUSBAN...?”

I.

Grotowski színházát első ízben Opoléban láttam, ebben a sziléziai kisvárosban, úgy 7-8 évvel ezelőtt. A nézőtér 25 fős volt, de az Akropoliszn azon az estén mindössze négy vagy öt varsói vendég jött el és két helybeli iskolás lány. Másodszor a Grotowski-színházat három évvel később láttam, akkoriban már Wroclawba költözött, ahol a régi városháza adott otthont a társulatnak. Éppen a kortárs lengyel dráma fesztiváljára jöttem, illetve valamiféle színházi konferenciára, melyre az egész országból összegyűltek a színikritikusok. A konferencia unalmas volt, a darabok átlagosak, az előadások érdektelenek, de minden előadáson telt ház volt. Grotowskinál a nézőtér csupán 30-40 főre volt tervezve, ám az Állhatatos Herceg előadásán sem voltunk többen tíz-egynéhánynál. Grotowskinak már akkor rajongói és ellenségei voltak, de egy kézen össze lehetett számolni mindkettőt. Grotowski színházát éveken át nem tartotta számon a lengyel színházi élet, még a fiatalokat sem vonzotta. Lengyelországban volt, de a lengyelek számára nem létezett.

Grotowski színháza kezdettől fogva állami dotációt kapott. Lengyelország az egyetlen ország a világon, amelyik megengedheti magának, hogy egy ilyen laboratóriumi színházat finanszírozzon, ám mégis szegény, mert ez a támogatás voltaképp még a társulat létfenntartására sem volt elegendő. Az első két-három évben Grotowski és színészei úgyszólván éheztek, s ezt korántsem metaforikusán értem. A szegénység ennek a színháznak először a mindennapja volt, s csak ezután emelkedett az esztétika szférájába. Nem tudom, hogy a társulat tagjai keresztülmentek-e a há453