Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
romszori beavatási szertartáson, de a színház valóságos szerzetesrendként működött. Grotowski a híveitől megkövetelte a világtól való elszigetelődést, a teljes önátadást, s a fizikai gyakorlatokat a test teherbíró képességének a végső határáig vitte. Az anyagi javakról való lemondás a lengyel körülmények között talán még a legkönnyebb volt. Sokkal keményebb elhatározást igényelt a politikai színházról való lemondás. Grotowski hősiesen kompromisszum-mentességre határozta el magát, de a megtorlás szituációjában a kompromissszum-nélküliségnek ára van. Ez az ár pedig a politikának a metafizikára való fölcserélése. Grotowski angliai és Egyesült Államok-beli szereplése után néhány kritikus enyhe csodálkozással állapította meg, hogy egy magát szocialistának tartó országnak egy ilyen misztikus és mélyből feltörő vallásos érzülettel teli színháza mondhatja magáénak a legnagyobb művészi sikert. Grotowski, különösen korai korszakában azt tartotta, hogy a színész - az ő terminológiájával a „szent színész” - feladata az archetípusok átélése és megtestesítése. Számomra kétséges, hogy a modem színházban lehetséges-e a visszatérés az „archetípusokhoz”. De abban egészen biztos vagyok, hogy az „archetípusok” politikailag nem veszélyesek. Vagy legalábbis nem egyértelműek, és ném könnyen interpretálhatóak. Julien Soréi Stendhal Vörös és feketéjében nagyon is korán megtanulta mint szeminarista, hogy a gesztusok veszélytelenebbek a szavaknál. És akkor még mindig ott van a legfontosabb kérdés: mit is jelentenek ezek a gesztusok? Mit jelent Grotowski színházának kifejezésbeli tökéletessége? 11. Még annak a színháznak is, mely az archetípusokig akar eljutni, hazájának még elevenen élő ceremóniáiból, szertartásaiból, liturgikus hagyományából kell táplálkoznia. Az Akropolisz és az Állhatatos Herceg, melyeket néhány éve Lengyelországban néztem végig, nagyon távolinak és elvontnak tetszett, de az Apocalypsis cum figuris, melyet New Yorkban láttam, a lengyelségével váratlanul meghökkentett. A zarándokok térden csúszva kapaszkodnak fölfelé a meredek lépcsőkön, melyek a Zebrzydowska Kálvária Szűz Mária szentképéhez vezetnek, kezükben feszületet tartva, térdüket sebeztetve az éles kövektől. Czestochowa, ahol egy másik szentkép van, májusban, a Mária-kultusz havában óriási táborhellyé változik át. Pár utcányira a kolostortól vásári bódék sorakoznak, ahol nyakláncot, szentképet, mindenféle olcsó kegytárgyakat és szendvicset árulnak. De a zarándokok általában saját 454
