Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Ez volt Grotowski irvine-i működésének utolsó éve. Új Centro di Lavorója egy Firenzétől nem messzi, toscanai faluban, Pontederában található, ahol még vendéglő sincs; a növendékek - vannak vagy húszán - maguk főznek maguknak. Három évig maradnak Grotowskival. Amikor ezen a távoli helyen megnyílt az új iskola, Brook felkereste Grotowskit. Meglehet, hogy ismét leültek a fapadra; a vándor hátizsákja ezúttal mindenesetre Brooké volt. Brook ebből az alkalomból Gordon Craigről beszélt. Az egyik legnagyobb közös mesternek nevezte, akinek befolyása és legendája egész évszázadunkon át hatott, és a színház minden területére kiterjedt. Craig legendája azoktól indult ki, akik legalább egyet ismertek kevés számú munkája közül, ők továbbadták tanítványaiknak, s így hullámzott tovább, végig a tanítványok újabb és újabb nemzedékein. Craig legendájának meghatározó eleme az abszolút színház látomása. Ez az abszolút színház - bár ezt Brook már nem tette hozzá - maga a lehetetlenség, mert lényege nem található sem a szóban, sem a színészben, sem a mozgásban és a fényben. Nem tudom, vajon Brook volt-e az első, aki Grotowskit Craighez hasonlította. De azt gondolom, a hasonlat találó. És mindkettőjükre illik. E találkozáson jelen volt Georges Banu is, aki utána ezt írta nekem: „Láttam Grotowskit. Mennyi korlátozottság! De mekkora erő rejlik e korlátok között! Most pillantottam meg első ízben a színház határát.” Irvine-ben ezt a határt ismertem fel magam is. A Grotowski jurtáját határoló sztyeppén napfelkeltekor csörgőkígyók sziszegtek, és mozgott a levegő. Ilyen mozgó levegőt addig életemben csak egyszer láttam: a Negev sivatagban, Salamon rózsaszínű oszlopai körül. Fordította Szántó Judit. 452