Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Amerika különböző vidékeiről jöttek, vagy a maguk akaratából, vagy mert Grotowski kiválasztotta őket. A hosszú irvine-i éjszakára Grotowski rajtam és L.-en kívül meghívta André Gregoryt és feleségét, valamint két vagy három campusbeli ismerősét. Kevesebb volt a néző, mint az előadó. Levettük a cipőnket, s helyet foglaltunk egy deszkapadon. A jurtának friss gyantaillata volt, a fényezett padló úgy csillogott, mint a japán nószínházban. Az előadást - ha jól emlékszem - a mexikói nyitotta meg, akinek Grotowski szerint abszolút hallása van. Először egy dalt adott elő, amelyben mindig ugyanaz a hangnem ismétlődött: kihunyt, majd visszatért. A monoton dallamnak felelt meg az ismétlődő tánclépés, amelyben összeért a két térd, s a lábujjak befelé fordultak. Ebben a testtartásban hajolt meg a földig minden lépésnél a fej és a felsőtest, majd ismét kiegyenesedett. Az egész hosszú ideig tartott, s lassan nőni kezdett a feszültség. A torkunkban éreztük ezt a furcsa lépést. Az első táncoshoz csatlakoztak a többiek is ugyanazzal a monoton énekkel és ugyanazzal a ringatózó lépéssel. Olyan volt ez a különös mozgás, mint egy lassan kitekeredő kígyóé. De ebben a kígyóban valami hipnotikus elemnek kellett megbújnia, mert a városi vendégek lassan csatlakoztak hozzá, ugyanazt a himbálódzó lépést, ugyanazt a monotonul zöngicsélő dallamot ismételve. Később megkérdeztem Grotowskitól, honnan merítette ezt a különös, az egész testet elcsigázó lépést. Azt mondta, a lépésben kombinálódik a haszidok rituális imbolygása a Zen utolsó meditációs pózával. Márpedig a meditációnak és a cselekvést megelőző gondolkodásnak szüksége van a testi feszültségre. III. Aztán kivezettek bennünket a jurtából néhány száz lépésnyire a sztyeppére, és egy előttünk magasodó kis dombon két fiatalember és egy nő megismételték az iménti hajlongó lépést. Anélkül, hogy helyükről elmozdultak volna, felváltva fordultak a négy égtáj felé, és meghajoltak az ég és a föld előtt. Kaliforniában százával tenyésznek a legfurcsább kultuszok, s egy be nem avatott idevalósi azt hihette volna, hogy valamilyen titokzatos rituálé zajlik előtte, pedig csak két latin-amerikai fiatalember és egy japán lány állt naplemente idején egy dombon. Váratlanul három ló vonult el mellettünk: két fehér, egy fekete. Mintha Gauguin festette volna őket. Mellső lábuk össze volt kötözve. Lassan, rövid ugrásokkal mozogtak, s lehajtott fővel keresgélték a száraz sztyeppén az elszórt fűcsomókat. Egy 450
