Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

nélkül, csupán azért, hogy metafizikai sokkot éljenek át. A dráma végén valamennyi Witkacy-féle titán hirtelen összeesik, mint egy kipukkasztott lufbalon.

A titánok partnerei a női démonok. Kielégületlenek szexuálisan, és a legperverzebb gyönyört ajánlják a titánoknak. Nagyságot követelnek a hímektől, ugyanakkor szeretnék őket megsemmisíteni, legszívesebben felfalnák őket, mint az imádkozó sáska, párzás közben. A nagy démonok az angol lordok, a tőzsdecápák feleségei vagy az orosz arisztokrácia leszármazottai. A közönséges démonok a polgárságból valók és talán kevesebb Husserl és Cornelius olvasmányélménnyel rendelkeznek. A pragmatikus démonok csápjaikkal köriilfonják a művészeket, és piócaként szívják ki belőlük alkotó erejüket. Vannak még professzionális szuper-démonok, telhetetlenek és kiirthatatlanok, mint Wedekind Luluja. A tízéves démonikus Tadzio szintén Wedekind A föld szelleme című művéből került át a Vízityúkbd. A legfiatalabb démonok afféle tízéves „Swintusia”-k („Disznólkodócskák”), angyalkának öltözve, buják és perfidek, a háború utáni Loliták elődei.

A titánok, a művészek és a démonok között tekeregnek a nyikhajok és lókötők. Ezek a semmirekellők fiatalok és a nép egyszerű gyermekei. Két kategóriába, a metafizikusok vagy a közönségesek kategóriájába sorolhatjuk őket. A metafizikusok a Létezés Különösségét kegyetlenséggel és aljassággal nyomják el. A közönségesek nőkre és pénzre vágynak, élvezni akarják az életet, és hatalomra akarnak jutni. Erős kötésűek és megzabolázhatatlanok. Alázatosnak mutatják magukat, hogy a magasabb szférákba bejussanak. Edék, Mroíek Tangójából afféle mai Fortinbras, aki öklével megöli a mai Hamletet. Ő Witkiewicz közönséges nyikhajai közé tartozik. A nyikhajok - selyemfiúk és jelentéktelen üzérkedők - időnként művészeknek álcázzák magukat, és mindenfajta, akár a legalantasabb szolgálatra is készen állnak. A witkiewiczi világban a titánok és démonok letűnése után csak az alantasok és selyemfiúk maradnak, a Luluk és a némberek.

Witkiewicz drámaiban a hősök fizikálisán és lelkileg kínozzák egymást, szörnyű orgiákat rendeznek, és a legdrasztikusabb drogokat használják; tömeges kivégzések zajlanak az egymást követő puccsok és társadalmi fordulatok során; titánok és démonok, avagy titán- és démonjelöltek irtják egymást, és követnek el öngyilkosságot. E drámák cselekményei gyakran a legmeghökkentőbb ötvözetét adják de Sade, a pokoli márki, Justine-]ének és Alfred Jarry Übü királyándk. Nem tudni, hogy Witkiewicz olvasott-e Sade-ot, de még egyszer rábukkanunk az Artaud-val való párhuzamra. A Kegyetlen Színház Manifesztumábm ugyanis azt javasolta: „Színpadra állítjuk szövegre való tekintet nélkül... de Sade márki kisregényét, amelyben az eroti430