Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

Wedekind Lm injában a művészek és a nyárspolgárok talán először hasonlítanak egymásra. Kölcsönösen szükségük van egymásra. S egyáltalán nem csupán azért, mert a mecénásoknak van pénzük, a művész urak meg még mindig szegények. Wedekind - s ebben rejlik rendkívüli éleslátása - észrevette, hogy a nyárspolgárok már rég nem télnek a művészektől, a művészek pedig nem vetik meg a nyárspolgárokat. Az arisztokrácia, természetesen csak egy rétege, a „haladó”, nem csupán a bohémvilág szexuális szokásait veszi át, de nyelvét és nézeteit is. Megvetik a nyárspolgárokat. Jerzy Stempowski A chimera mint igavonó állat c. remek karcoiatában elmeséli, hogyan mondta el neki egy ismerős bankár, aki szerencsés, ám nagyon kockázatos bankműveletekről volt híres, hogy a pénzügyi képzeletet a szürrealistáktól tanulta. Wedekind a Lulubm megmutatta, hogy a szerkesztőségekben, a tőzsdén és a festőműhelyekben már ugyanazok a dráma szereplői. Csupán annyi, hogy - másként mint Strindbergnél - a tragédiának itt már nincs helye s habár „rengeteg a halott”, ezek már csak egy bohózat szereplői. Witkacy A vízityúlqál „szférikus tragédiának” nevezi, színházát pedig formistának. De még az „értelmetlenség gőzeiben” sem szűnik meg a modern írójának lenni.

Wedekind a Luk első felvonásának az Erdgeist, „föld Démon” címet adta. Az „éjszaka démona” - akit időnként, például Izajásnál mint pusztában huhogó bagolyt ábrázolnak - Lilit, Ádám első felesége, vagy inkább nősténye, aki sárból született. Wedekind darabja vitriolos, metafizikából és szimbólumokból tevődik össze, egészen a groteszk határáig ironikus, a kabaré-szkeccsel érintkezik, szinte Brecht-előtti. Wedekindnek mégis szüksége volt erre a mitikus paradigmára: Lulu/Lilit és Lulu/Madonna.

Lulu tönkretesz minden férfit, aki az ölelésében találja magát. Megrémít, de el is bűvöl. Mint a babiloni és héber Lilit, a „kéjvágy” megszemélyesítője vagy inkább megtestesülése. A női nem. Ezeknek a skandináv nőgyűlölőknek vulva dentata volt a női nem, fogas hüvely, rettegés és vágy. Szexuális rögeszméikben az emberi nőstény szűz, anya, vagy kurva. Strindberg drámáiban, s még inkább prózai műveiben és intim naplójában is kitartóan ismétlődik az élet és haláltánc. S hasonlóképpen konokul Munch litográfiáin. A nemzés és a halál összekapcsolt jelei nemegyszer tűnnek fel Dél karneváli szertartásain. De ebben a hagyományban, mely bizonyára a szaturnáliákból ered, a menyegző és a temetés ugyanahhoz a rendhez tartozik: a szex öröm, és a halál nem ébreszt rettegést. Strindbergnél és Munchnél nem a haláltól bűzlik. Talán ezért nyűgöz le még inkább. Az élet és a halál titka a hüvelyben van. Úgy tű420