Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
Swinarski két színésznőre osztotta Ophelia szerepét, egy idősebbre és egy fiatalabbra, tapasztaltra és a kevésbé tapasztaltra. Opheliának az előzetes elemzés szerint tisztának és ártatlannak kellett lennie. De a tisztaság és ártatlanság többféleképpen megnyilvánulhat. Swinarski két különböző lélek-testben akarta ezt megnyitni. Dymna így idézi ezt fel: „Emlékszem, hogy mivel kezdődött az értelmezés... Olyan időszak volt ez az életemben, amikor nagyon nehéz családi problémákkal küszködtem, egész éjszakán át zajló botrányokkal; fél nyolckor aludtam el, tizenegykor ébredtem, s természetesen elkéstem a próbáról. Zokogva, csak félig-meddig magamhoz térve rohantam a színházba, mert számomra késni a próbáról, a világvége volt. Mielőtt bementem volna, egy kicsit magamhoz tértem, de amikor a rendezőasszisztensnő közölte velem, hogy a próbát megszakították, és mindenki a büfében van, annyira megijedtem, hogy elkezdtem újra bőgni; sírva-zokogva beestem a büfébe, mivelhogy azt hittem, megbocsáthatatlan bűntettet követtem el! Térdre borultam Swinarski előtt, és sírtam, ő pedig megsimogatta a fejemet, és aztán ezt mondta: »Tudod mit, most már mindent tudok rólad. Beteg vagy a bűntudattól.« Ez azon a napon történt, amikor Polonius jelenetét próbáltuk; Swinarski sokat beszélt Opheliáról. Azt akarta, hogy ebben a jelenetben kifejezésre jusson a bűntudat: azt a tényt, hogy Hamlettel valami borzalmas történik, Ophelia saját hibájának véli. (Megfogd/Csuklón felül kezem, s tartáerősen ILI.)” A rendező megnyitja a drámát nemcsak a színésze lélek-testével, hanem magával a test-testiséggel, a színpadi rekvizitumokkal és térrel - a szöveg fölött vagy mellett, a színházi nyelvek egyikével, még gyakrabban a filmnyelvek valamelyikével - saját idiómáin belül. Ezekben a képekben-metaforákban, képekben-kollázsokban, melyek a karakter és a dráma sűrítményei, a „signifié” (.jelölt”) gazdagabb a „signifianf-nál (.jelölő”), és mintha független lenne attól; másképpen ragadja vagy inkább mérgezi meg a képzeletet. Gyakran meg sem marad az emlékezetben. Ilyen Kozincev Hamletiében (1964) Ophelia: fájdalmas fűzőbe szorítják, és ráadják súlyos ruháját, mintha megbéklyóznák, mielőtt bevezetik az udvari jelenetbe. Tíz évvel ezelőtt Rómában az Angyalvárban, a Strumenti di Tortúra (Kínvallató eszközök) című kiállításon láttam az úgynevezett vasszűzet, amelynek belseje ki van rakva hegyes tövisekkel. Ilyen volt Kuroszawa Véres íróttjában Macbeth, akit nyilak tucatjával szögeztek oda utolsó kastélyának kapujához, és aki úgy haldokolt, mint egy óriási sündisznó. Ilyen volt Kuroszawa utolsó, Shakespeare-motívumokra épült remekművében Lear király, aki alsóneműre vetkőzve, gyermeteg öregúrként játszadozik a zöld fűben, a világos, szinte izzó fehér égbolt alatt. Ilyen volt az összes dán ki387