Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
még az első világháborúból maradt. Egy másik, szintén angol Hamletba) pedig Fortinbras járőrei horogkeresztes karszalagot viseltek. Lehet, hogy ezek a túlzott aktualizálások erőltetettek és feleslegesek. A kortárs rendező számára azonban a Szellem és Fortinbras ismét ott áll ante portás. A svéd Hamlet, amellyel idén nyáron Bergman rövid időre New Yorkba utazott, reflektorfényben, recsegő tévékészülékekkel végződik. Fortinbras katonái összerakják és megszámolják a hullákat. Módszeresen. Mint a harctéren. Hamletról mindenki elfeledkezik. És senki sem viszi ki a vállán. A Swinarski tervezte Hamletben a Szczepanski téren kell gyülekezniük a csapatoknak, még az előadás előtt. Aztán a végén be kell jönniük, de nemcsak a színpadra, hanem a nézőtérre is, mindenfelől, minden ajtón, a térre nyíló ablakokon át és a páholyokból is, ahonnan kötélen ereszkednek le a nézők fejére. A többi, néma csend. De a mű nem Hamlet hallgatásával, hanem Fortinbras fülsiketítő dobverésével zárul. Stony Brook, 1988. augusztus Fordította Pálfalvi Lajos. 377
