Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

és fél évszázaddal korábban Lodge pásztoijátékában. A Sarrasine-ban a jelek és a jelentések állandóan változnak, „likvidek”, a grammatika és az anatómia nem ad egyértelmű választ, következésképp nem is csodálkozhatunk azon, hogy az utóbbi húsz évben éppenséggel ez a Balzac-regény a leggyakrabban és legrészletesebben elemzett szöveg, ezt elemzik a strukturalisták és posztstrukturalisták, a fenomenológusok és posztmarxisták, a nyelvészek és a dekonstruktivista kritikusok. Roland Barthes az „S/Z”-ben végigelemzi a szöveg minden lehetséges változatát, és ezeket írja: „A Sarrasine-bw minden előadás-lehetőség benne van, nem más ez, mint a jelek, nemek és sorsok szakadatlan/pandemónium körforgása.” (S/Z. 222)

A heréit, a hermafrodita és a hasonmások nem helyezhetők el a bináris klasszifikáció rendszerében. Victor Turner, a különböző kultúrák különbözőségével és hasonlóságával foglalkozó esszéjében írja, hogy a Ndembu törzsben és a szomszédos Zambia észak-nyugati részein a sok gyerek a gazdagság elsődleges jele, s az asszonyok igen büszkék sokatszülő hasukra. De kétségbeesnek, ha ikreket, s főleg, ha egynemű ikreket szülnek. Az ikreknek nincs helyük a rokonság és atyafiság azon rendszerében {kinship), amelyben a törzs minden tagjának csak egy helye van. Az újszülött ikreket általában megölik, vagy mindkettőt, vagy csak az egyiket, de ebben az esetben melyiket? Ám a „megszelídített értelem” (la pensée sauvagé) talált egy másik megoldást is. Zambiában a klasszifikáció rendszere mellett még ott a sámán. A fiúikreket odaadták a sámánnak, aki varázslót, kuruzslót nevelt belőlük. A törzsfő, a törzsfő feleségei és leszármazottjai is kívül esnek a klasszifikációs rendszeren. A lányikreket a törzsfőnek a falutól távol eső házába vitték.

A bináris ellentétek rendszerében a nő nem-férfi. A féri pedig nem-nő. A közbenső elemet kizáró axiómában a heréltnek nincs helye. A nemétől megfosztott eunuch a férft/nő ellentétpár tagadása. A hasonmás az én és nem-én oppozíció tagadása. „Én valaki más vagyok”, de ez a „más’ is én vagyok. A Balzac korai regényeiben szereplő fivér-nővér hasonmások kettős hermafroditák, vagyis újra az oppozíció tagadásai. Eszmefuttatásom tán öncélú absztrakciós játéknak tűnhet, mégis ugyanazt az elemet figyelhetjük meg benne, más formában, amelyet Freud vetett fel, nevezetesen a heréit, a hermafrodita és a clown jelenlétében rejlő veszélyt. A színházban, s gondolunk itt elsősorban a vígjátékra, a nemek cseréjének ősi hagyománya van, s szórakoztató. De regényben, mint az a múlt század harmincas éveinek közepén történt, a témának ez a „sűrűsödése” mindenképp elgondolkodtató.

Az irodalmi fikcióban jelentkező ál-nemnek van egy megfelelője, nevezetesen egy sokkal általánosabb mimikri: a jeleknek és a viselkedéseknek a toponomasz-350