Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

sormásai. És valóban - fejezi be Balzac a történetet - Plautus ikrei sem hasonlíthattak jobban egymáshoz.

Ám az író egy meghökkentő postscriptummal látja el ezt a véres történetet. De Marsay-t tizenhétéves ifjúként ismerte meg - úja az utószóban s amikor tíz év után ismét találkozott vele, a férfiban is fölfedezte annak a csodálatos, részben nőies szépségnek a nyomát, amely de Marsay-t fiúként kiemelte társai közül. Vagyis Balzac a párizsi szalonok eme oroszlánjában is észrevette a hermafroditát.

Balzac Sarrasine című regényének központi alakja egy heréit. A XVIII. századi Rómában élt egy Zambinelli nevű énekes- és táncosnő, szép alt hangja volt, híres szépségként, az opera primadonnájaként tartották számon. Szépsége és hangja elbűvöli Sarrasine-1, aki elhatározta, hogy szobrot készít a primadonnáról. De az első közös éjszakán, közvetlenül a szerelmi aktus előtt, rádöbben, hogy a csodálatosan szép Zambinelli voltaképpen egy heréit férfi. Ő is csodálkozik, mint de Marsay, aki a szüzességét őrző Pakitában a leszboszi szerelem hívének „ártatlanságát” fedezi fel: Te szörny! (...) soha többé nem nyúlok nőhöz. Sarrasine is „szörnynek” nevezi az eunuchot. De a Maupin kisasszony írója az Emaux el Camées című kötetének lenyűgöző Cortíra/ídjában az „elátkozott szépség” megtestesítőjének nevezi a heréltet, akiben összekapcsolódik az ifjú és a nő, Rómeó és Júlia - mint George Sand Léliájában. A heréit valóban „szörny”, de sokrétű szépségében már monstre charmant.

Ijjú-e, vagy netán mégis leány? istennő? - vagy inkább isten?

Szerelem, a szégyen és bűn leránt hiába vár rád a minden.

Szenvedély rémképe, ki szárnyat adsz Buja vágynak, művészetnek,

Bájos szörny - a szív gyökerébe marsz Tested kettős szépségével!

Balzac Sarrasine-jában a XVIII. századi Róma férfivágyakat ébresztő asszonya a heréit, a XIX. századi Párizsban egy közel százéves öregember, aki szimbolikus vagy inkább színpadi házasságot (hazug-nászt) köt a nyugtalanítóan szép, fiatal Marie-val (szépsége azért nyugtalanító, mert iker-fivérének hű másolata). Vagyis a heréit itt is hasonmásokkal kerül össze. A „féri/nő”, a „his/her” keverednek egymással, s kölcsönösen kiegészítik/megsemmisítik egymást a Sarrasine-ban, akárcsak két

349