Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
s neved kiáltva, azt hiszem, hogy asszonyom, a kedveset tartom karomban, bár nem őt; hideg gyönyör, tudom, de lelkem terheit könnyíti tán. És álmaimban is, hiszem, meglátogatsz, örömömre. ” 6 (348-354) Euripidésznek a Prótesziáloszról és Laodameiáról írt drámája elveszett, s még azt se tudjuk, hogy tragédia volt-e, vagy az a bizonyos úttörő jellegű „fél-komédia”, amelynek műfaji hovatartozása oly sok fejtörést okoz a klasszikafilológusoknak. Csak néhány töredék maradt meg belőle, amelyek hangnemükben és hangulatukban meglehetősen közel állnak az Alkésztiszhtz. Holtan se hagynám cserben jó barátomat (657) Egy másik töredék arról szól, hogy a holtak nem térnek vissza: Azt szenvedd, mi rád és mindnyájunkra vár (651) A harmadik a legmeghökkentőbb: A nőközösség e szerint kívánatos7 Prótesziláosz és Laodameia históriáját sok forrásból ismerjük. Lukianosz, a nagy mítosz-lejárató, beépítette a Halottak párbeszédeibe Prótesziláosz és Plútón alkudozását (XXIII). Ez a forrás számunkra a legérdekesebb, mert nem csupán az Alkésztisz ismeretéről tanúskodik, hanem arról is, hogy Lukianosz vígjátékként olvasta ezt a drámát. Prótesziláosz úgy veszekszik Plutónnal, mint Apollón a Halállal, és ő is ésszerű feltételekkel támasztja alá a Hádészből való időleges eltávozására vonatkozó kérését: PRÓTESZILÁOSZ Azt hiszem, rá tudom venni, hogy jöjjön ő is ide hozzátok, s így egy halott helyett rövidesen kettő lesz a tiéd. PLÚTÓN De ez lehetetlen! Ilyesmi még nem fordult elő! * Lukianosz összes művei. Bp., 1974. I. kötet, 268. Fordította Jánosy István. 34
