Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

te. Ez a „szeretnivaló, lányos fiú”, the amorous girl-boy, ahogyan Lodge nevezte, az Ahogy tetszik születésével majdnem egyidőben, Marlowe Hero and Leander című poémájában is megjelenik.

Azt suttogták, lányos volt férfi ruhában,

Ezért gyötörte üde bájával a férfiakat.

Majd ismét:

Ganymedesl Ida hegyén Juno álnokul elrabolta,

Hogy véle közösen titkos gyönyörökbe merüljön.

Mielőtt azonban Rosalinda a vígjáték végén, újfent női ruhában, ünnepélyesen egybekelne Orlandóval, megízleli mindkét nemének szerelmi játékait: a fiúét is, a lányét is, s egy, szinte már Genet-t előlegező paródiában, az esküvői szertartást is. Még a herceg udvarában, mielőtt elűznék, illetve fiúvá változna, az unokahúgához fűződő kapcsolatában megismerkedik a még szűzies érzelmekkel.

(...) két igazi testvér

Nem szereti úgy egymást, ahogy ők. (1.2.)

(...) egy ágyban aludtunk,

Együtt ébredtünk, mulattunk, tanultunk,

S mint Juno hattyúi, bárhová mentünk Egyek voltunk, választhatatlanok." (1.3.)

Ebben a testvérinél is nagyobb szeretetben Celia nem engedi egyedül elmenni „húgocskáját”.

(...) Hát hallgat Rosalinda szíve?

Enyém azt mondja: én s te egy vagyunk. (1.3.)

Az ardennes-i erdőben Céliából Aliena lesz, s ugyanakkor nővérként, idegenként kíséri a Ganymedesszel kísérletező Rosalindát. De az álruhában Rosalinda is idegen, és nemcsak Phoebe számára, nemcsak Orlandó számára, aki nem ismeri fel, hanem hirtelen önmaga számára is idegen 1 esz, mint a tükörből visszanéző arca, amely én is vagyok, meg nem is. A tükörben van, s egyszersmind a tükör mögött is. Rosalinda számára ez az arca a megváltozott nem megváltozott arca. Jóságos Isten! mit kezdek most a nadrágszerepemmel? (III.2.) Mint Viola: az sem vagyok, akit megjátszom itt. Alienát és önmagát is győzködi valódi neme felől: Nem tudod, hogy nő vagyok?

339