Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

lóan, ííaímzal ér véget. Poszeidónt halálosan untatja ez a munka; a világvégét várja, akkor bizonyára adódik még egy nyugodt pillanat.

Camus olvasta Kafkát. Kafka halálosan fáradt Poszeidónját véljük felfedezni Camus Sziszüphoszában: leül a hegy aljában, amelyről ki tudja, hányadszor gördült le az a szikla, amelyet ki tudja, hányadszor görgetett fel a hegyre. Megértette a sorsát.

Camus Sziszüphosza még egyszer felgörgeti a sziklát a hegycsúcsra. Poszeidón és Sziszüphosz sohasem végeznek a munkájukkal. De Kafka Poszeidpnja nem az egzisztencializmus abszurd hőse, aki az abszurdum tudatosításában találja meg a sorsát és a szabadságát. Kafka Poszeidónja az „óceánok és tájfunok” Limited Company magas rangú hivatalnoka. A sok munkába halálosan belefáradt Poszeidón a világ végét várja. Akkor végre bejárhatja a tengereket, és akkor elképzelhetjük magunknak a boldog Poszeidónt.

Kafka mitológiai hősei mind megfosztatnak a decorumiól s mind evilági hősök Prométheusztól Ábrahámig. Kafka paraboláiban két, különböző Ábrahám van. Az első Ábrahám nem mehetett el (...) szükség volt rá a házban és a gazdaságban (...), állandóan kellett még valamit csinálni a házon. Hogyan mehetne el, amikor mindig van valami tennivaló? Sőt, tán még meg sem született a fiuk. s máris fel kell áldozniuk. Csupa lehetetlenség, és Sárának igaza volt, amikor nevetett.

Kafka másik Ábrahámja hajlandó volt feláldozni a fiát, mégpedig az előírt módon, de kétségei voltak: vajon ez az egész nem tévedés? (...) Képtelen volt elhinni, hogy valóban rá gondoltak. Miért éppen ő, az öreg, csúnya ember, és ez a szutykos gyerek, a fia? Attól tartott, hogy az egész világ halálra neveti magát, ha megpillantja őt (...), és hogy ez a tette még csúnyábbá, még öregebbé teszi, és még kevésbé lesz méltó arra, hogy valóban kiválasztott legyen (...) Mint a tanévzáró ünnepségen, amikor a legjobb tanulót megjutalmazzák (...) a legroszszabb tanuló azt hiszi, hogy őt szólították, s felugrik az utolsó, mocskos pádból, és az egész osztály hahó tázni kezd. Tán valóban őt szólították, fejezi be Kafka az Ábrahám-paraboláját, mert a tanítónak tán az volt a szándéka, hogy a jó tanulót megjutalmazza, a rossz tanulót pedig megbüntesse.

Kafka bizonyára ismerte Kierkegaard Félelem és reszketésének „Ábrahámpanegiriszét.” Kierkegaard számára a pátriárka nem tragikus hős; Ábrahám „vagy gyilkos, vagy hívő”. Ábrahám nem ismeri a kétkedést. A tertullianusi credo, quia absurdum szellemében Ábrahám az abszurdum nevében hisz - úja Kierkegaard.

131