Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

rű” Aiaszt, amelyben saját tapasztalat volt a hulláknak szemétdombra vetése, a gyors exhumálás és az új vezérek kultuszával összefüggő, mindig megkésett rehabilitáció.

A hulla miatt kirobbanó vita Szophoklész egyik legelgondolkodtatóbb drámai felfedezése. Teukrosz és a szalamiszi hajósok szeretnék megadni a vezérnek kijáró végtisztességet. Menelaosz és Agamemnón a kutyák eledelének szánják az áruló holttestét. Mivel Aiasz már nem él, a hulláján akarnak bosszút állni. Az öntelt, kevély és gyáva generálisok sértegetik Teukroszt, aki egy rabszolganő fia, s egyébként is csak közönséges íjász, ki semmi emberként azért, ki nincs, kiállsz (Aiasz, 1231).

Az Aiasz keletkezésének dátuma vitatott,31 s a tragédia politikai légköre többféleképpen értelmezhető. De az epés célzások időszerűsége vitán felül áll. Az anakronizmusok szándékosak, és hangnemük euripidészi. Agamemnón és Menelaosz talán nemcsak a spártai autokraták kegyetlenségét, a spártai fegyelem-kultuszt és a merev társadalmi hierarchiát személyesítik meg,

Pedig rossz férfi az, ki egy a nép közül s illőn szót nem fogadfeljebbvalóinak.

Olyan városban törvény is hiába van,

ahol nem áll mellette ott a rettegés, (Aiasz, 1071-1074)

hanem Athén kevélységét és arroganciáját is, amellyel kegyesen megengedi a szövetségeseinek, hogy válasszanak a lemészárlás vagy a feltétel nélküli engedelmesség között. Menelaosz megáll Aiasz holtteste mellett.

Mert őt hazulról jót remélve hoztuk el,

akhájoknak barát és fegyvertárs gyanánt,

de láttuk, fügéknél is ellenségesebb, (Aiasz, 1052-1054)

A trójai háború, Homérosztól Giraudoux-ig, minden háború legszilárdabb irodalmi archetípusa. Már a trójai háború tizedik esztendejében járunk. Menelaosz szájából most először hangzik el a „fríg” szó. Aiasz az ellenségnél is veszélyesebb. A főhadiszálláson az intrikák, valamint a generálisok és admirálisok ambíciói fontosabbak, mint a hadjárat kimenetele. A háború árát azok a katonák fizetik meg, akiknek Ázsia fullasztó és nyirkos, mocsaras partvidékén kell a vérüket ontaniuk. A Kar utolsó énekében ismét felcsendül a már euripidészi hangvételű panasz. A szalamiszi hajósoknak nincsenek illúzióik.

Mikor jön el már végre az utolsó a bolyongó évek hosszú sorából,

99