Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

gondolom, hogy csak az a helyes, ha ön Marcus Antoniuszt, akit utoljára Kainz10 és Matkowsky11 formált meg itt, Rómeó után játssza. el. Ahogy arról annak idején beszélgettünk, az egyetlen akadály csak az lehet, hogy nem tud eleget próbálni. Már előttem fekszik a véglegesen rögzített próbaterv, az új bemutatóhoz, amelyet magam rendezek, elegendő próbát kell terveznem.

Ön tehát először Rómeó lesz, ezután Orsino és Beaumarchais12 (csaknem egyidőben) majd a többi megbeszélt szerepet játssza13 így tehát azt kérem, foglalkozzon behatóan a szünidőben ezekkel a szerepekkel, mivel augusztus második felében kezdjük a próbákat. Kérem, hogy a következő napokban minden színházi ügyben forduljon Kahane úrhoz14, mivel megkezdem nyári utazásomat.

Kellemes szünidőt, örömteli viszontlátást kívánok és szívélyes üdvözlet Önnek

az Ön Max Reinhardtja

[...] Tudatos impresszióm a Reinhardttal való munkát illetőleg csak a későbbi darabok próbáin alakult ki bennem. Rómeót úgyszólván a hónom alatt vittem magammal készen Budapestről, és ő azt akarta látni, amit ott látott. így hát bedobott a kész együttesbe, ahol az volt a dolgom, hogy hol én alkalmazkodjam a többi szereplőhöz, hol ők alkalmazkodjanak hozzám. De az új betanulások, új szerepeimnek próbái egy teljesen új világot nyitottak meg előttem, amihez hasonlót addig nem láttam. Itt találkoztam először azzal a művészet iránti alázattal, ami a mesterséget hivatássá változtatja át. Itt kezdtem megismerni Reinhardt mondanivalóját - zsenialitását.

Mindenekelőtt Reinhardt becsülte, szerette színészeit, örült, ha felnézhetett rájuk. Igaz, hogy majdnem minden tagja érzékeny lelkületű, komoly, kiforrott művész volt. Nem fárasztotta őket hosszas magyarázgatással, ugyanakkor, mint egy belgyógyász pszichiáter: diagnózisa abszolút. Sokat tanult Otto Brahm15 jó és rossz

96