Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
A MAI SZÍNHÁZRÓL Elmélkedések A rendező csak azért van manapság olyan kedvező helyzetben, mert a szó tulajdonképpeni értelmében kevés a drámai termés. A legtöbb darab merő irodalom, amely nem színházi talajból nőtt ki. Ilyen daraboknál feltétlenül szükséges egy közvetítő - a rendező. Annál nélkülözhetőbb lesz, minél közelebb kerül a színházhoz a költő. Shakespeare-nek és Moliére-nek éppoly kevéssé kellett rendező, mint Nestroy-nak és Raimund-nak. Számomra ez az állapot tűnik a színjátszás legmagasabb fokú beteljesülésének. Ha a szociális és politikai eszmék benyomulnak a modern színdarabba, úgy vélem, az nagy nyereség a színpad számára. Többek között lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk az örökös szerelmi történetektől, szerelmi háromszögektől és hasonló sekélyes problémáktól, melyek a mai francia drámairodalmat szinte kivétel nélkül behálózzák. Azt, hogy átestünk a világháborún és a forradalmon, a színdarabok is jelezhetik és jelezniök is kell. Shaw Szent Johannájában van egy jelenet, melyben három férfi tisztán politikai dolgokról vitázik. Azt a tanácsot kaptam, hogy a berlini bemutatóhoz húzzam ezt ki. Nem tettem meg, és ez a jelenet aratta az est legnagyobb sikerét. Az olyan színésznek, aki mindig teljesen önmaga, emiatt nem kell lemondania a legmesszebbmenő átváltozás képességéről. Inkább oly intenzíven kell beleélnie magát minden szerepbe, hogy az önszuggesztió különös folyamata során testileg is megváltozzék. De ezt az átváltozást nem jelmez- és sminktrükkökkel kell elérni, hanem az új szerep újfajta átélésével. A tipikus példa: Werner Krauss, Mittenwurzer és Dawison törvényes örököse. Ő oly intenzíven éli bele magát minden szerepbe, hogy az önszuggesztió különös folyamatában testileg is megváltozik. Pontosan megfigyeltem őt a kulisszák mögött. Hétfőn Schigolch volt a Lukiban, magas, szikár fickó. Kedden Rittner Útközben című darabjában jóllakott, pocakos 50
