Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
- Milyen helyet foglal el az Ön művészetében a pantomim?- Színészi kedvtelés, ha úgy tetszik. A színművészetet a színészek szemszögéből nézem, így került utamba a pantomim. Előadásaink sokkal tovább tartanak, mint korábban. A színészek egyéni művészete egyre nagyob jelentőséget kap. A színész mimikája révén viszi be a darabba a saját felfogását, így próbálja a szerep pszichológiáját megvilágítani, kommentálni. A pantomim tehát egyre nagyobb tért hódít a színpadon. Ezek után igazán érthető a színésznek az a kívánsága, hogy egyszer olyan darabot játsszon, amelyben saját művészete, egyéni kifejezésmódja az egyetlen rendelkezésre álló eszköz. Én nem mint irodalmár, hanem mint színész közelitek a színpadhoz. Egy színész szemével nézem a darabokat. Egy Offenbach-operett például a színpadi lehetőségek legszebb vízióit tárja szemem elé. Ilyenkor valósulnak meg igazi eszményeim; színpadi ösztönöm ugyanis még erősebb, mint irodalmi érdeklődésem - ezért vagyok most is színész. A két dolog azonban kitűnően összeegyeztethető. Itt van például Shakespeare, a nagy színész, aki egyben hatalmas költő is volt. Számomra az ő művei a legcsodálatosabbak. De aki maga nem szinész, az nem tud úgy együttérezni Shakespeare-rel, mint a magamfajta. Az ilyenek nem veszik észre, hogy a költő mennyire színészként érzett, mennyire színészi szemmel nézte művészetét. Ez már önmagában is elég volna az egész Bacon-mese elintézésére. De győződjék meg róla! Képes lehetett-e valaki más, mint egy szinész bolondok egész sorát megalkotni, például a Lear király keserű bolondját, aki bolond tréfákat művel, miközben keservesen szenved királyáért? Ilyen bolondot csak az a színész ismer, akinek estéről estére, mindegy, milyen hangulatban van, el kell adnia vicceit a közönségnek. Ezt mindenki jól tujda: ez pontosan így van. De hogy fut végig ez a figura mindig visszatérően Shakespeare összes művein! Mindenkor így szem előtt lenni, ezt csak egy színész tudhatta, aki olyan körülmények között élt, mint Shakespeare akkoriban. A komikum melankóliáját, az irodalomban időközben közismert nüansszá vált, mi, színészek úgy ismerjük, mint hivatásunk egyik legmegkapóbb lelki rezdülését. Számunkra ez a 41 T
