Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Max Reinhardt írásai

felébreszti ebből a holdkórosságból, kizökkenti az alvajárásból - és ő ájultan zuhan a földre. Mint a szobrásznak a kövét, úgy kell ismernie a rendezőnek az anyagát, annak álnokságait és szépségeit. És hol lenne még egy ilyen nehéz, de egyszersmind csodálatos anyag, mint az ember, ha emberi és egyéni bánásmód jut osztály­részéül. Ekkor virágba borul minden játékszer közül a legszebb, amit a föld teremthet: az emberi lélek. Még a félhomályban maradó statisztában is megremeg a lélek, amikor minden közreműködő idegeiben a keletkezés láza tombol, és akarata öntudatlanul egyesül a többiek tudatos akaratával; ez az akarat lehel eleven lélegzetet a mi látszatvilágunkba, és íme, ez a világ megmozdul! Valóban mozog! Megfordul maga körül - és egyúttal a Nap körül is, a költő kegyelméből. Földi helytartója - a rendező - azonban nyugtalanul szaladgál körbe-körbe e kis földgolyó körül, még ezer szállal össze van kötve vele, minden rázkódást, minden gyönyört és fájdalmat a saját testében érez. Mikor kitört a háború, aggódtunk ezért a világért, féltünk, hogy a jelen borzalmas valósága kibillenti sarkából a látszat világát. De hamarosan kiderült, hogy a művészet önálló égitest, mely ugyan a valódi világ fényéből és sötétségéből fogant, de ezeket az adományokat isteni áldásként visszajutattja a földi világnak. Immár tudjuk, hogy a művészet a maga pályáját járja, éppoly sérthetetlenül, mint egy örök csillagkép. Hogy ez a felismerés Németországban általánosan és megtámadhatatlanul uralkodik, hogy nálunk úgy védik és ápolják a művészet javait, mint a legteljesebb békében, s hogy napjaink borzal­mas viharában még vannak e célra szabad erők — nos, ezt miért ne ismerhetném be szabadon -, bizonyos büszkeséggel nyugtázzuk. De ez a tény további reményre is feljogosít, éppen művészetünk, a színház szempontjából, hogy tudniillik megtisztulva és mélyebb méltósággal tud majd kilábalni ebből a súlyos megpróbáltatásból, és ha a béke eljövendő korszaka talán majd új, nagy feladatok elé állítja, tekintetbe véve a kedélyekre gyakorolt páratlanul nagy hatalmát, felemelkedhet a puszta szórakoztatás lapályáról és a közélet jelentős tényezőjévé válhat, akár az antik színház korában. (1915) 37

Next

/
Thumbnails
Contents