Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
felébreszti ebből a holdkórosságból, kizökkenti az alvajárásból - és ő ájultan zuhan a földre. Mint a szobrásznak a kövét, úgy kell ismernie a rendezőnek az anyagát, annak álnokságait és szépségeit. És hol lenne még egy ilyen nehéz, de egyszersmind csodálatos anyag, mint az ember, ha emberi és egyéni bánásmód jut osztályrészéül. Ekkor virágba borul minden játékszer közül a legszebb, amit a föld teremthet: az emberi lélek. Még a félhomályban maradó statisztában is megremeg a lélek, amikor minden közreműködő idegeiben a keletkezés láza tombol, és akarata öntudatlanul egyesül a többiek tudatos akaratával; ez az akarat lehel eleven lélegzetet a mi látszatvilágunkba, és íme, ez a világ megmozdul! Valóban mozog! Megfordul maga körül - és egyúttal a Nap körül is, a költő kegyelméből. Földi helytartója - a rendező - azonban nyugtalanul szaladgál körbe-körbe e kis földgolyó körül, még ezer szállal össze van kötve vele, minden rázkódást, minden gyönyört és fájdalmat a saját testében érez. Mikor kitört a háború, aggódtunk ezért a világért, féltünk, hogy a jelen borzalmas valósága kibillenti sarkából a látszat világát. De hamarosan kiderült, hogy a művészet önálló égitest, mely ugyan a valódi világ fényéből és sötétségéből fogant, de ezeket az adományokat isteni áldásként visszajutattja a földi világnak. Immár tudjuk, hogy a művészet a maga pályáját járja, éppoly sérthetetlenül, mint egy örök csillagkép. Hogy ez a felismerés Németországban általánosan és megtámadhatatlanul uralkodik, hogy nálunk úgy védik és ápolják a művészet javait, mint a legteljesebb békében, s hogy napjaink borzalmas viharában még vannak e célra szabad erők — nos, ezt miért ne ismerhetném be szabadon -, bizonyos büszkeséggel nyugtázzuk. De ez a tény további reményre is feljogosít, éppen művészetünk, a színház szempontjából, hogy tudniillik megtisztulva és mélyebb méltósággal tud majd kilábalni ebből a súlyos megpróbáltatásból, és ha a béke eljövendő korszaka talán majd új, nagy feladatok elé állítja, tekintetbe véve a kedélyekre gyakorolt páratlanul nagy hatalmát, felemelkedhet a puszta szórakoztatás lapályáról és a közélet jelentős tényezőjévé válhat, akár az antik színház korában. (1915) 37