Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
Nemcsak saját sikere vagy kudarca izgatja őt, hanem kollégáinak sikere is döntő jelentőségű számára, hiszen adott esetben kárt okozhat neki, csökkentheti az ő becsét. Soha nem hihet egy kárára szóló döntés igazságosságában anélkül, hogy el ne veszítené önmagában való hitét. Erre a hitre pedig szüksége van, mert nélküle ő maga veszne el. Minden sarokban pusmognak, sugdolóznak, s a rendező ott elöl mindent hall, ah, hisz már ismeri mindezt. A régi nóta. Nyel és csak nyel. A hetedik mennyországból pottyant ide, s most a porba süllyedve ül. Undor fojtogatja. Hátul valaki kihívóan ásít, és skálázással palástolja. Erőt vesz magán és elkezdi. Az ügyelő összehívja a színészeket. Előjönnek a sarkokból, rideg, előkelő csodálkozással, mintha nem tudnák, miről van szó, elkezdenek olvasni a leghalványabb elképzelés nélkül, avagy tüntető közömbösséggel és megsemmisítő fölénnyel. Minden hideg, halott, távoli. A magára maradt rendező elkezd beszélni, magyarázni, saját elképzeléseit felfedni. A színész szótlanul figyel. Az ellensége beszél, aki megint rá akar kényszeríteni valamit, ami neki nem tetszik. Nagyon sajnálja, de ő más véleményen van. Aha. Mégpedig? Dóré szavak áradata következik. A rendező udvariasan végighallgatja. Ez irritálja a színészt, megakad, zavartan vonogatja a vállát. Egy másik hálásabbnak, készségesebbnek mutatkozik, véletlenül éppen az, aki a főszerepet kapta. Örömmel ismeri fel, hogy a szerepben saját lénye testesül meg, azt szinte róla mintázták. Boldog nevetés csiklandozza a torkát. Gyerekek! Egy talpalatnyi földet nyertünk. Kicsírázik némi remény. A rendező nekilendül, belemelegszik, az egyiket rábeszéli, a másikat kényszeríti, az elégedetlent meggyőzi lenézett szerepének fontosságáról, a negyediknek már magától kezd lassan derengeni valami. A fickó ott elöl tűzbe jön, elrendez, magyaráz, előjátszik, kiszínez, lelkesedik, magával ragadja a többieket. Azt akarja, hogy mindenki örüljön, mert erre a légkörre van szüksége, derű, féktelenség, játékkedv kell. Dicsér és hízeleg, s ez mint langyos eső, úgy hat a kedélyekre. Lassan felengednek. Már mosolyognak, nyújtózkodnak, 34
