Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
Mi itt Németországban soha nem voltunk annyira elvakultak, hogy soviniszta korlátokat emeljünk az idegen művészet útjába. Még a legutolsó időkben is domináltak nálunk a modem francia festők, bejutottak, érvényesültek és nyomot hagytak Németországban az orosz balett abszolút tökéletességű képviselői, az olasz színészek, akik között napjaink legnagyobb színésznőjét, Dúsét üdvözölhetjük, és az újabb angol drámaírók, mint például Bernard Shaw, kinek hősei korunk szellemével telítettek. Természetesen, ha germán, ha ősrokon művészet ütött szíven bennünket, megkondultak legmélyebb harangjaink. Bjömson és Ibsen, e föld két nagy fia, akiknek szobrot emeltek a norvég Nemzeti Színház előtt, s a magasan szárnyaló idealizmus és a mély életbölcsesség jelképeként állnak ott, a mi színpadainkon is maradandó nyomot hagytak. Nem véletlen, hogy Ibsen Németországban sokkal jobban uralja a színpadot, mint bármely más országban; ő valóban új korszakot nyitott a német színház történetében és átitatta azt szellemével. Elődöm, Otto Brahm életfeladatának tekintette, hogy Henrik Ibsent megismertesse a német néppel, s misszióját dicsőségesen teljesítette. Én magam is Ibsen művein nevelkedtem, és az ő tiszteletére és szellemének jegyében alapítottam meg a Deutsches Theater mellett a Kammerspielét. Egy másik skandináv költő, rokonfajú, igazi fausti természet, August Strindberg, akit egy gonosz szellem megváltásáig az élet minden magasságán és mélységén végighurcolt, rettentő szellemi vívódásairól maradandó dokumentumokat hagyott a német színházra. Berlin színházai versengenek művei bemutatásáért. Ezen az északi repertoáron színészek új nemzedéke nőtt fel. Minden idegen hatástól megszabadultak, amely addig a színházat a maga világrepertoárjával a legtovább konzerválta. Ók az elsők, akik tudatosan vállalták önmagukat és északnémet jellegüket, s ezzel megalapozták a német Kleist, Hebbel s főként Gerhart Hauptmann előadási stílusát. Kezdetben minden túl érthető volt, valószínűleg így is kellett lennie, hogy meg lehessen szabadulni az erőltetett, túlfinomult, 26
